Rendező:
Mátyás PriklerSzereplők:
Attila Mokos, Miroslav Krobot, Vladimír Obšil, Zuzana Mauréry, Jana Oľhová, Milan Vojtela, Anna Ferenczy, Ján Fajnor, Éva Bandor, Juraj Johanides (több)Tartalmak(1)
A Köszönöm, jól! című film történeteit a magánszférába is behatoló, az emberi kapcsolatokat próbára tevő gazdasági válság foglalja keretbe. Az első történetben egy vidéki politikust és vállalkozót, Miroslavot ismerhetjük meg, aki igencsak sajátos módon rendezi a felmerülő problémákat, legyen szó a vállalatáról, az öccséről, vagy a bánatát alkoholba fojtó feleségéről. A második történet egy nyugdíjasról, Béláról szól, aki váratlanul megözvegyül, és annak ellenére, hogy feleségével folyton civakodtak, nehezen viseli a magányt, amelyet minden reménye ellenére még a gyerekei, Attila és Marika sem tudnak enyhíteni. A harmadik történetben Béla fia, Attila elsősorban munkahelye elvesztésétől retteg, miközben családi élete is szétesőben van. A film az egyes figurákat empátiával láttatja, gondjaikat emberközelbe hozza, a feltárt problémák szívbemarkolóan ismerősek - egy olyan világról adnak látleletet, amelyben a morál kiveszőfélben van, a remények viszont tovább élnek. (CirkoFilm)
(több)Szereplők:
Attila Mokos
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
A tanítónő (2016)
Nedodržaný sľub (2009)
Piargy (2022)
Miroslav Krobot
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Příběhy obyčejného šílenství (2009) (színházi felvétel)
Olthatatlan (2013) (Tévéfilm)
P.F. 77 (2003) (Tévéfilm)
Vladimír Obšil
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Henrich IV. (1987) (színházi felvétel)
Zuzanka Hraškovie (1991) (Tévéfilm)
Chrobák v hlave (2014) (színházi felvétel)
Zuzana Mauréry
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Vygumuj a napíš (1996) (színházi felvétel)
Tata (2000) (színházi felvétel)
Ako som vstúpil do seba (1999) (színházi felvétel)
Jana Oľhová
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Kukura (2014) (színházi felvétel)
Želary (2003)
Zločin a trest (2015) (színházi felvétel)
Milan Vojtela
Legjobb filmek:
A tanítónő (2016)
Tájkép (2000)
A máme, čo sme chceli (2023)
Anna Ferenczy
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
O dve slabiky pozadu (2004)
Köszönöm, jól (2013)
Ján Fajnor
Szlovák Köztársaság
Legjobb filmek:
Köszönöm, jól (2013)
Éva Bandor
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
A tanítónő (2016)
Nedodržaný sľub (2009)
Juraj Johanides
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Babí léto (2001)
O mužoch, ženách a deťoch (1984) (Tévéfilm)
Čerešňový chlapec (2011) (Tévéfilm)
Eva Pavlíková
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Raz, dva, tri (1985) (Tévéfilm)
Všetko za národ (2011) (színházi felvétel)
Statky zmätky (2009) (színházi felvétel)
Ján Greššo
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Louis Pasteur (1977) (Tévéfilm)
Nepokojná láska (1975) (sorozat)
Naši synovia (1975) (sorozat)
Blahoslav Uhlár
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Köszönöm, jól (2013)
Vít Bednárik
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Jozef Mak (2021) (Tévéfilm)
Tájkép (2000)
Dlhá krátka noc (2003) (Tévéfilm)
Marek Šulík
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Šest statečných (1999)
Köszönöm, jól (2013)
Tibor Fabó
Legjobb filmek:
Délibáb (2014)
Polčas rozpadu (2007)
Viditeľný svet (2011)
Daniela Pribullová
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Statky zmätky (2009) (színházi felvétel)
Köszönöm, jól (2013)
Lištičky (2009)
Béla Várady
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Az ezeréves méh (1983)
Átkelő a Dunán (1989)
Köszönöm, jól (2013)
Sándor Terhes
Legjobb filmek:
A nyomozó (2008)
Pál Adrienn (2010)
Veszettek (2015)