Tartalmak(1)

Két év telt el azóta, hogy Henry, Katharina, Tristan és Magdalena egy család lettek. Henry filmproducerként dolgozik, és az első nagy játékfilmjét a különc fiatal színésszel, Matthias Schweighoferrel forgatja. Eközben Katharina az anya, a feleség és a háziasszony szerepének összehangolásával küszködik. Kislányuk, Magdaléna 9 éves születésnapjára készülődnek. Henry még a születésnapi tortáról is megfeledkezik a forgatás őrületében, otthon pedig teljes a káosz. Tristan sem hajlandó beugrani, hogy mentse a helyzetet, ő csak játszani akar a gyerekekkel és az új barátnőjével, Annával. Majd a két apa lelép, hogy tortáért megy, s Henry elfelejt hazamenni. Katherina így nem tud elmenni egy fontos találkozóra, könyvet ír és éppen a könyvkiadójával lett volna fontos randija. Mindezek után Katharina azzal vádolja Henryt, hogy nem hajlandó felelősséget vállalni, ezért elköltözik otthonról. Charlotte is elhagyja Tristant, aki becsajozik, sőt beköltözik Henryhez, Katharina megüresedett helyére. A gyerekek semmi mást nem szeretnének, csak nyugalmat és hogy szüleik, legyen azok bárkik is, szeressék egymást… Ami nem éppen könnyű feladat a mai világban. (DunaTV)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Epero Egyéb
2023.12.20
Samimanro DVD
2022.07.06
pidrik DVD
2022.04.25
F4RM3R DVD
2022.01.23
Lu2Se Egyéb
2021.10.26
griph Egyéb
2021.10.08
carlos 2010 Blu-ray
2020.11.06
sirren Egyéb
2020.04.26
astonmartin DVD
2020.04.18
luckyv Egyéb
2020.03.29
Ivanko88 Egyéb
2020.03.19
HarleyQ DVD
2019.11.11
mirek999 DVD
2019.10.10
Chivy DVD
2018.03.01
Storify DVD
2017.12.25
pherkard Egyéb
2017.12.10
Sochy DVD
2017.11.19
katmandzoo DVD
2017.11.02
jozor Egyéb
2017.02.07
Piri Egyéb
2017.02.02
RSS DVD
2016.12.03
Verun.Hl DVD
2016.06.10
smrk15 DVD
2014.10.30
VeyMUSErLip DVD
2014.10.25
Laila85 DVD
2014.05.26
myraonlyone Egyéb
2014.03.19
zoznam1 DVD
2014.02.15
ludovit14 Egyéb
2014.02.10
Teriiisek96 Egyéb
2014.01.26
AlfonsFerda Blu-ray
2014.01.19
miriel DVD
2013.12.17
piglit DVD
2013.12.12
carlos 2010 Egyéb
2013.12.11
steni DVD
2013.12.09
Olaf78 DVD
2013.12.08
gunshy Egyéb
2013.12.08
czmartcz Egyéb
2013.10.19
Immortal17 DVD
2013.10.13