Rendező:
Christophe GansOperatőr:
Christophe BeaucarneZeneszerző:
Pierre AdenotSzereplők:
Vincent Cassel, Léa Seydoux, André Dussollier, Eduardo Noriega, Myriam Charleins, Audrey Lamy, Sara Giraudeau, Jonathan Demurger, Nicolas Gob (több)Tartalmak(1)
Valamikor a XIX. század elején járunk. Egy jómódú tengeri kereskedő vállalkozása hirtelen csődbe jut, így a fényűző palotából kénytelen egy vidéki majorba visszavonulni. A hat gyermekét egyedül nevelő apa mindent megpróbál sorsuk jobbra fordítása érdekében megtenni, de hiába. Egy, a városban tett fárasztó, és sikertelen útja során az erdőben hazafelé menet véletlenül egy rejtélyes kertbe téved, ahol egy szál rózsát tép le legkedvesebb gyermeke, a legkisebb lánya számára. Ártatlannak tűnő cselekedetével azonban magára haragítja a kert, és a hozzá tartozó romos kastély titokzatos urát. A Szörnyeteg a letépett rózsáért cserébe az apa életét követeli. A család legifjabb leánya, önmagát hibáztatva a balszerencséjük miatt, magára vállalja az ítéletet, és otthonról megszökve önként veti magát a Szörnyeteg karjaiba. Csakhogy a kínok és a halál helyett valami egészen más vár rá: minden este csodaszép ruhákban a Szörnyeteg dúsan terített asztalánál vacsorázik a kastélyban. A napok múlásával, ahogy minél jobban megismeri a Szörnyeteget, annál inkább bizalom alakul ki közöttük. A lány álmaiban felsejlenek a Szörnyeteg múltjának darabkái, s lassan összeáll ezekből az egykor jóképű és kedves herceg igaz története. A Szépségre hárul a feladat, hogy bátorságával felülemelkedjen a veszélyen, és kimentse a herceget a gonosz varázslat hatása alól. (MTVA)
(több)Recenziók (2)
I truly don’t understand why France films so many remakes that have nothing to offer except for the actors. Purely because they attempt to film these classic themes in absolutely classic ways that someone’s already tried before and succeeded (since they were the first one to do it). Just off the top of my head, I can think of Fanfan la Tulipe or Angélique. This Beauty and the Beast hints at wanting to be different, but in the end, its fairytale-ness and its fantasy-ness don’t offer anything else other than a classic fairytale with a classic premise and a classic flow of storytelling. But Léa Seydoux has at least proved herself.
()
Gans understands me. That his version of the classic fairy tale would be a ticket to the deepest hell for most lovers of understated minimalism was clear from the first blow of the clapperboard, which itself had to be set so cleverly set that the clapper didn't blow away the hundreds of rose petals on the powdered artificial snow. And truly, it dangerously often leaps several kilometers across the boundaries of ultimate kitsch to somewhere in the vicinity of Thomas Kinkade. But given the fact that we have an alibi from the start that this is going to be a storybook illustration, and we'll learn at the end that it was probably the imagination of a simple country woman who likes her bearded husband and a garden full of roses, I can actually sit back and enjoy every hideously over-stylized shot, looking exactly as I imagined fairy-tale realms as a little tyke. Which perhaps makes me a closeted gay, because that rubber tree for artificial flowers was for this film a bridge too far.
()