Augusztus Oklahomában

  • Egyesült Államok August: Osage County (több)
Előzetes 2

Streaming (1)

Tartalmak(1)

A Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk. A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől. (Fórum Hungary)

(több)

Filmzene

August: Osage County

August: Osage County

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Sony Classical

Év: 2014

Formátum: CD

Felvétel: 39:03

Megjegyzések: EU.

Tracklist
1. "Himmon, TX" - Bon Iver 03:48
2. "Last Mile Home" - Kings Of Leon 04:11
3. "Lay Down Sally" - Eric Clapton Eric Clapton 03:55
4. "Don't Let Go" - Deron Johnson, Adam Taylor Adam Taylor 01:48
5. The Kiss Adam Taylor 02:19
6. "The Stroke" - Billy Squier 03:37
7. "Gawd Above" - John Fullbright 03:35
8. The Decision Adam Taylor 01:40
9. Forward Adam Taylor 01:02
10. "Violet's Song" - JD & The Straight Shot 03:54
11. "Can't Keep It Inside" - Benedict Cumberbatch 01:07
12. End Credits Gustavo Santaolalla 04:54
13. And Then They're Here Gustavo Santaolalla 01:08
14. Barb Balcony Gustavo Santaolalla 01:38
15. "Street Beater Aka Sanford And Son Theme" - Mateo Messina Quincy Jones 00:27
August: Osage County

August: Osage County

Original Score Music


Kiadta: Sony Classical

Év: 2014

Ország: Egyesült Államok

Formátum: digital

Felvétel: 24:26

Tracklist
1. August Osage County (Main Theme) Gustavo Santaolalla 00:47
2. The Fields Gustavo Santaolalla 02:01
3. Arrival Gustavo Santaolalla 01:51
4. Impermanence Gustavo Santaolalla 03:03
5. Riding Gustavo Santaolalla 01:04
6. Lost Gustavo Santaolalla 01:08
7. Running Free Gustavo Santaolalla 01:47
8. Morning Gustavo Santaolalla 01:34
9. Family Visits Gustavo Santaolalla 00:49
10. Diagnosis Gustavo Santaolalla 01:23
11. Back At The House Gustavo Santaolalla 00:37
12. Crossing The Line Gustavo Santaolalla 01:24
13. August Osage County (Complete) Gustavo Santaolalla 04:56
14. A New Beginning Gustavo Santaolalla 02:02
August: Osage County

August: Osage County

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Sony Classical

Év: 2014

Ország: Egyesült Államok

Formátum: CD, digital

Felvétel: 39:29

Tracklist
1. "Himmon, TX" - Bon Iver 03:49
2. "Last Mile Home" - Kings Of Leon 04:34
3. "Lay Down Sally" - Eric Clapton Eric Clapton 03:47
4. "Don't Let Go" - Deron Johnson, Adam Taylor Adam Taylor 01:47
5. The Kiss Adam Taylor 02:18
6. "The Stroke" - Billy Squier 03:37
7. "Gawd Above" - John Fullbright 03:34
8. The Decision Adam Taylor 01:36
9. Forward Adam Taylor 01:02
10. "Violet's Song" - JD & The Straight Shot 03:51
11. "Can't Keep It Inside" - Benedict Cumberbatch 01:17
12. End Credits Gustavo Santaolalla 04:54
13. And Then They're Here Gustavo Santaolalla 01:08
14. Barb Balcony Gustavo Santaolalla 02:15