Az Európa-rejtély

  • Egyesült Államok Europa Report (több)
Előzetes 1

Tartalmak(1)

2061-ben egy magántőkéből finanszírozott űrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy lehetséges élet nyomait kutassa. Az űrhajó egy napkitörés során elveszíti kommunikációs kapcsolatát a Földdel azonban a legénység úgy dönt folytatja küldétését. A holdhoz közeledve egy hőáramlat eltéríti az egységet az eredetileg kijelölt leszállási helyétől, ezért a csapat a vastagabb jég miatt egyből fúrásba kezd. A fúrás során több kisebb rengés rázza meg a holdat és a legénység egyik tagja egy-egy pillanatra felvillanó fényes jelenségre lesz figyelmes. A jeget sikeresen áttörve szondát küldenek az alattuk elterülő óceánba, azonban a szonda megrongálódik. A legénység úgy dönt, hogy az erős sugárzás ellenére az eredeti leszállóhely vékonyabb jegén újrakezdik a fúrást. A próbálkozás kudarcai ellenére a tengerbiológus Corrigennek (Sharlto Copley – Elysium – Zárt világ) sikerül azonosítani egy mikroorganizmust. az óceán alatt készült videofelvételeken pedig egy ismeretlen lényt pillanatnak meg. A küldetést ezzel befejezettnek tekintik, a kommunikációs kapcsolatot helyreállítják és az egység felszállásra készül, azonban a jeget egyre erősödő rengések rázzák. A kapitány úgy dönt, hogy a küldetés során készült felvételeket mielőbb továbbítja a földi irányítóközpontnak... (ADS Service)

(több)

Filmzene

Europa Report

Europa Report

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Sparks and Shadows

Év: 2013

Ország: Egyesült Államok

Formátum: CD

Felvétel: 56:24

Tracklist
1. Lift Off Bear McCreary 03:11
2. The View Bear McCreary 02:47
3. Landing on Europa Bear McCreary 04:17
4. Mausoleum Bear McCreary 04:24
5. The Drill Bear McCreary 03:55
6. Europa Report (For Solo Piano) Bear McCreary 02:47
7. Cosmically Astounding Bear McCreary 05:10
8. Water Bear McCreary 02:45
9. Under The Ice Bear McCreary 05:01
10. Hydrazine Bear McCreary 05:24
11. That Brings Us To Now Bear McCreary 06:10
12. Airlock Bear McCreary 03:16
13. A World Other Than Our Own Bear McCreary 01:47
14. Theme From Europa Report Bear McCreary 05:30