Tartalmak(1)

Sztenonisz felvilágosítja a Treff fedőnevű KMCS-t az ún. belgrádi ember kilétéről és motivációjáról. A titkosszolgálat egykori emberét annak idején Sztenonisz politikai nyomásra kénytelen volt feladni, miután Maric, akit meg kellett volna ölnie, átállt. A belgrádi ember 15 év szerb fogságból megszökött, és most minden bizonnyal bosszúszomjasan érkezik Budapestre. Megüzente, hogy az egykori parancsot most végrehajtja. Sem Maric, sem Sztenonisz nincsenek biztonságban tőle. A Mosoly utcai Treff csapatnak tehát az a feladata, hogy az állambiztonság számára fontos személyt megvédje, és a belgrádi férfit elkapja az előre felállított televíziós csapdahelyzetben. És hogy ne kérdezzenek túl sokat... A belgrádi ember és csapata, az előző Treff csapat számára már-már gyanúsan egyszerű a bejutás a Duna Televízióba. Az is furcsa, hogy Mike barátnője és gyereke épp most, a döntő esemény előtti napon szenvednek balesetet, úgyhogy ő kiesik a pakliból, és Alter veszi át a vezető szerepet. A Különleges Műveleti Csoport egyik fele forgatóstábbá avanzsál, Alter testőrré vedlik át, Juli titkárnővé, Vanda pedig Maric új barátnőjévé. De még így sem könnyű kivédeni az ismeretlenből jövő támadást. Tűzpárbaj, egy rendőrnő meg egy katonalány verekedése, és egy váratlan golyó a titkosszolgálattól. És Kálmán bá szemei előtt, slusszpoénként, megjelenik maga Rózsahegyi. (DunaTV)

(több)

Szereplők: