King of the Hill
Rendező:
Gonzalo López-GallegoForgatókönyvíró:
Javier GullónOperatőr:
José David MonteroZeneszerző:
David CrespoSzereplők:
Leonardo Sbaraglia, María Valverde, Pablo Menasanch, Francisco Olmo, Luis Fernández de EribeTartalmak(1)
Quim (Leonardo Sbaraglia) épp barátnőjéhez tart, hogy válságba került kapcsolatukat megpróbálja rendbe tenni. Útközben, a benzinkút mellékhelyiségében azonban nem tud ellenállni egy ismeretlen szépség, Bea (María Valverde) csábításának, aki viszont kihasználva az alkalmat ellopja Quim tárcáját. Quim végül mégis tovább tud haladni az elhagyatott, hegyekkel körbevett úton, de nem sokáig, mert hamarosan az élete is veszélybe kerül. Néhány őrült vadász ugyanis úgy gondolja, hogy nemcsak az állatok, hanem az emberek vadászszezonja is megkezdődött. Quim pedig menekülés közben újra találkozik Beával, akiben ugyan cseppet sem bízik meg, de kénytelenek összefogni, ha nem akarják trófeaként végezni… (MTVA)
(több)Recenziók (2)
Több dráma és thriller is volt már ezzel az üzenettel (nem akarok elárulni a lényeget), és ez sem hoz semmi újat, ellenkezőleg öncélúnak tűnhet. Másrészt azonban a témát a távoli spanyol vadon ritkán látott környezetébe helyezi, és remekül kezeli a feszültséget. Az idő nagy részében fogalmunk sincs, hogy ki és miért vadászik a főszereplőkre (akik kétségbeesetten menekülnek a süvítő golyók elől), ami szinte misztikus jelleget kölcsönöz a filmnek. A szökevények kapcsolata szintén erős mozgatórugója a filmnek, amely a kezdeti bizalmatlanságból a másiktól való függőségbe és a másik védelmének szükségességébe változik (ez eredményezi talán a legerősebb jelenetet).
()
Another addition to the growing family of good quality Spanish (or European) horror (thrillers) with a rural setting. In terms of feeling and atmosphere, King of the Hill is somewhere between the British Wilderness and the Spanish Satan’s Blood, meaning that it’s bloody good! Another great thing about this film is seeing the nice transformation that the slasher subgenre has gone through in recent years. Where are those days when it relied mostly on the number of victims and their colourful deaths (i.e. the 1980s or the era of Scream)? I sincerely hope they are buried and forgotten. Today it’s mostly about realism, the heroes know almost from the start that they are in deep shit and the creators have them stew in that situation. As it should be. If you want to criticise, you’ll surely find something (the script at least isn’t the best), but I really enjoyed those 80 minutes. The only thing I wonder is how many more times they can use that “relatively original element” (I don’t want to spoil it) before it becomes a cliché.
()
Hirdetés