Rendező:
Pál ErdőssForgatókönyvíró:
Mária ZahoraOperatőr:
Ferenc PapZeneszerző:
Ferenc DarvasSzereplők:
Szabolcs Veégh, Eszter Nagy-Kálózy, Zsolt Huszár, György Dörner, Zsolt László, János Bán, Sándor Gáspár, Frigyes Hollósi, Róbert Koltai, Lajos Kovács (több)Tartalmak(1)
1955. Bori, a budakeszi Fodor Szanatórium telefonközpontosa végre lakást kap a kórház kápolnájához tartozó sekrestyében, s magához veszi István fiát, akit eddig a nagymama nevelt falun. A fiú apja - Bori férje - eltűnt a háborúban. István az ötödik osztályt már Budakeszin kezdi. Nehezen szokja meg a városi életet, az iskolát, magát a szanatóriumot, ám szivesen barátkozik mindenkivel, kivéve Berecz Edét, aki nemcsak udvarol édesanyjának, hanem hozzájuk is költözik, sőt kezdi őt kiutálni a sekrestyéből. Borinak végül választania kell fia és barátja között, s inkább Edéről mond le. Új szelek fújdogálnak az országban, az új igazgató mindenkivel közvetlen. Laci, a karbantartó focizás, rádiószerelés és a Szabad Európa hallgatása közben okítja az eddig a világról mitsem tudó gyereket. Az iskolában a tanárok is bátrabban beszélnek, csak Szikszai őrnagy és a felesége ragaszkodna a korábbi diktatórikus rendhez. A következő év ősze egyre több izgalmat hoz: a sváb családok felemlegetik korábbi kitelepítésüket, a férfiak leverik a szanatórium bejárata feletti vörös csillagot, bizonytalan ideig nem kell iskolába menni. A megérkező tankok útjába Laci vezetésével hatalmas rőzseakadályt építenek és pléhtányérokkal tévesztik meg az oroszokat. Szikszai bezárkózik, de a Szerbiából fiával együtt ideérkező, elhagyott felesége így is rátalál. Egyre nagyobb a veszély, Laci fegyvert kér Szikszaitól, aki rálő a fiatalemberre, majd főbelövi magát. A fiatalok egy patinás villa padlásán fogadják fegyverekkel a tankokat, amíg egy tank szét nem lövi az egész tetőt. István Zoli barátjával elindul megvédeni a forradalmat... Narrátor: a lövéstől súlyosan megsérült Lacit a visszarendeződő hatalom kivégezteti. (Hungarotop)
(több)Szereplők:
Eszter Nagy-Kálózy
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 2. (2006)
Üvegtigris (2001)
1945 (2017)
Zsolt Huszár
Magyarország
Legjobb filmek:
Szabadság, szerelem (2006)
György Dörner
Magyarország
Legjobb filmek:
6:3, avagy játszd újra, Tutti! (1999)
Üvegtigris (2001)
Zsolt László
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Kontroll (2003)
Sorstalanság (2005)
János Bán
Magyarország
Legjobb filmek:
Az én kis falum (1985)
Sorstalanság (2005)
Liza, a rókatündér (2015)
Sándor Gáspár
Magyarország
Legjobb filmek:
Üvegtigris 3. (2010)
Az erőd (1979)
Üvegtigris 2. (2006)
Frigyes Hollósi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Kutya éji dala (1983)
Sátántangó (1994)
A napfény íze (1999)
Róbert Koltai
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Vuk (1981)
Panelkapcsolat (1982)
Indul a bakterház (1980) (Tévéfilm)
Lajos Kovács
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Berlin felett az ég (1987)
A napfény íze (1999)
Tibor Szilágyi
Magyar Királyság
Legjobb filmek:
Így jöttem (1965)
Üvegtigris 3. (2010)
Szegénylegények (1966)
László Kassai
Magyarország
Mariann Szalay
Magyarország
Legjobb filmek:
Brazilok (2017)
A berni követ (2014)
Utolsó idők (2009)
Andrea Fullajtár
Magyarország
Legjobb filmek:
A napfény íze (1999)
Majdnem szűz (2008)
Valami Amerika (2002)
Imre Csuja
Magyarország
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Perlasca - Egy igaz ember története (2002) (Tévéfilm)
Üvegtigris 3. (2010)
Mária Varga
Magyarország
Legjobb filmek:
A vizsga (2011)
Szép csendben (2019)
Gáspár Mesés
Legjobb filmek:
A fény ösvényei (2005)
Sorstalanság (2005)
Emlékeim Anna Frankról (2009) (Tévéfilm)
András Szőke
Magyarország
Legjobb filmek:
Amerikai rapszódia (2001)
Béla Ficzere
Legjobb filmek:
A Viszkis (2017)
Fekete kefe (2005)
Seveled (2019)
Kati Andai
Magyarország
Legjobb filmek:
Külön falka (2021)
Szerelmesfilm (1970)
A kőmajmok háza (2014) (Tévéfilm)