Tamara

Játékos Demeter, a jó nevű festő- és fotóművész Borival, házas- és adóstársával egy színekben tobzódó tanyán él a világtól távol. Házasságuk hetedik évében jár, s erre mindketten szorongva gondolnak. Lakótársuk Krisztián, Demeter öccse a kellemes testiségek rabja, szentként tiszteli bátyját, s esténként későn jár haza. Érzelmeiket, gondolataikat különböző színűre festett állataik, a Ló, a Szamár, a Disznó, a Kakas, a Bivaly és a Tyúkok beszélik ki a maguk sajátos nyelvén. Tőlük tudható az is, hogy Demeter hónapok óta alkotói válságban van, ruháival viaskodik, számlája mínuszban. Amikor Krisztián mellékesen megkérdezi, hogy idehozhatja-e Tamarát, a vendég híre felélénkíti a háziakat. Az érkező szép, finom és elegáns, naponta váltja divatos ruháit, tűsarkú, hegyes orrú fehér csizmában jön-megy, parányi retiküljében kalapácsot hord, s minden házimunkától távol tartja magát. Krisztiánt, aki nem tud fényképezni, régimódi, nagy értékű, állványos fényképezőgéppel lepi meg. Demeter növekvő érdeklődést mutat a lány iránt, különösen amikor kiderül, hogy egész éjjel az ő buszmegállóról készült művészi fotóját nézegeti. Bori egyre féltékenyebb, Demeter egyre biztosabb abban, hogy Tamara beleszeretett, s addig piszkálja a lányt, míg az elmenekül. Krisztián egyéves külföldi útra készül, amit szívesen lemondana, az utolsó napot viszont mindenképpen Tamarával töltené. Visszahozza a lányt a nyakában. Együtt kísérik ki Krisztiánt a buszmegállóhoz, ott Tamara erre, Krisztián arra távozik. Tamara hamarosan visszatér a buszmegállóban leejtett kalapácsáért, aminek rejtélye is megoldódik: ezzel üti vissza a tűsarok kilazult szögét, azt, amelyik millió parányi lyukkal pettyezte Demeterék házának fapadozatát. Krisztián megérkezik, s megtudjuk, hogy Tamara csak őt szereti, őt látta Demeter fotóján is. A szerelmespár elé jönnek az ismét egymásra (és magukra) talált háziak. (HungariCom)