Tartalmak(1)

1950-ben a tanzániai Viktória-tóba mesterségesen betelepítették a nílusi sügér nevű halfajt, mely ragadozó lévén rövid időn belül kiirtotta a tó természetesen ott élő egyéb halfajait - felborítva az élővilág egyensúlyát és ökológiai katasztrófát előidézve. A betelepítők mindezt azért vitték végbe, hogy az elszaporodott értékes húsú sügért tonnaszám halászhassák ki a tóból és vihessék az európai piacokra jó pénzért eladni rabszolgasorba döntve a helyi benszülötteket, akiket fillérekért embertelen körülmények között dolgoztatnak a halászatban és a halfeldolgozásban. A halat külföldre szállító repülőgépek fegyvereket hoznak Oroszországból - tovább éltetve ezzel az Afrika történelmét fémjelző polgárháborúskodást. A nyomor a térség bennszülöttei körében elképesztő méreteket ölt éhezéssel, hajléktalansággal, járványokkal, drogfüggőséggel, prostitúcióval kísérve, míg az Új Világrend megalkotói hatalmas pénzeket szakítanak kizsákmányoló üzletpolitikájuknak köszönhetően. A történetet azok az emberek mesélik el, akik az elnyomottak oldalán állnak. (ADS Service)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
hanakonochi Egyéb
2015.11.10
Al Pacino Egyéb
2013.12.28
tulda82 Egyéb
2013.04.24
smiler DVD
2012.12.25
gumli Egyéb
2012.08.15
ladyextreme DVD
2011.11.20
ursinko Egyéb
2011.09.17
black.mao Egyéb
2010.11.28
Luke7 Egyéb
2010.03.29
Opicatko DVD
2010.03.14
FlyBoy DVD
2010.02.16
robodrak10 Egyéb
2009.09.11
Speedycat Egyéb
2009.08.05
heraldine Egyéb
2009.03.22
pako Egyéb
2009.01.27
Pardalozo Egyéb
2009.01.13
Hellboy Egyéb
2008.09.18
Spiegel Egyéb
2008.09.04
Lady_Q.E Egyéb
2008.09.02
maty0609 Egyéb
2008.07.03
DJ Kritik DVD
2008.05.04
DannyBoy80 Egyéb
2008.04.06
Marabu Egyéb
2008.04.06
catchXXII Egyéb
2007.12.10
NaiKon Egyéb
2007.12.02
Cruise Egyéb
2007.09.17
Lamanai Egyéb
2007.05.29
P.H. Egyéb
2007.04.11
vladaris Egyéb
2007.03.15
jozor Egyéb
2007.03.06
Natalkofil Egyéb
2007.01.28
dirtynigga Egyéb
2007.01.22
Ayssan Egyéb
2006.11.05
first.p DVD
2006.05.07
bambus32 DVD
2006.03.03
dzej dzej DVD
2006.02.23