Streaming (1)

Tartalmak(1)

Attól a perctől kezdve, hogy orvosai közölték vele, hogy megvakult, Carlos Solis csakis egy dolog miatt aggódott: hogy a környezetében élők nehogy tehernek tekintsék. Ám a Lila Akác közben mindenki több mint szívesen segített Carlos-nak hozzászokni az új életformához. Mindenki, kivéve egyet, a feleségét. A kertvárosi élet kissé felfordult, mióta a hurrikán összekovácsolta a lakókat. Edie is mindig a lányokkal tart mindenhova, Kate és Bree pedig úgy tűnik, összebarátkoztak. Együtt szervezik ugyanis a Lila Akác közben minden évben megrendezésre kerülő bált. Ám Bree ezúttal félreérti a helyzetet, és bekavar Kate terveibe. Eközben Lynette a férjéért aggódik, mert újra feltűnik a színen Rick, és bejelenti, hogy éttermet nyit a szomszédban. Orson pedig alvajáró lett, s olyan dolgokról beszél, amelyekről mélyen hallgatni szeretne. Julie így szerez tudomást arról, hogy Orson gázolta el Mike-ot. (Story4)

(több)