Millió dolláros bébi

Előzetes 1

Tartalmak(1)

Frankie Dunn pályája során számos fantasztikus bunyóst edzett és menedzselt. Legfőbb tanítása, mely vezérli az életét is, hogy a legfontosabb az, hogy mindig védd magad. Mióta elidegenedett a lányától, Frankie jó ideje senkit sem engedett közel magához. Egyetlen barátja Hepaj, az egykori bokszoló, aki rendben tartja Frankie edzőtermét, és tudja, hogy a mogorva külső olyan embert takar, aki az elmúlt 23 évben szinte minden nap misére járt, keresve a megbocsátást, amely valahogy mégsem adatik meg neki. Aztán egy nap Maggie Fitzgerald besétál az edzőterembe. Maggie-nek sosem jutott sok semmiből, de van benne valami, ami csak keveseknek adatik meg: tudja, mit akar, és bármit hajlandó megtenni érte. Az élete állandó küzdelem, amit nyers tehetségével, kizökkenthetetlen koncentrálásával és elképesztő akaraterejével képes túlélni. Ám mindennél jobban vágyik arra, hogy valaki higgyen benne. Frankie-nek a legkevésbé sem hiányzik ez a fajta felelősség - a kockázatról nem is beszélve. Közli Maggie-vel a nyers, kemény igazságot: a lány túl öreg már a bokszhoz, ő pedig nem edz nőket. Ám a "nem" nem jelent semmit, ha az embernek nincs választása. Maggie nem hajlandó vagy nem képes feladni élete álmát, így nap mint nap széthajtja magát az edzőteremben, és egyedül Hepaj bátorítja. Frankie végül megadja magát Maggie elszántságának, és vonakodva bár, de elvállalja a tanítását. Mester és tanítványa hol kimerítik, hol inspirálják egymást, és ráébrednek, hogy közös bennük a küzdőszellem, mely legyőzi múltjuk fájdalmát és veszteségeit. Megtalálják egymásban azt a fajta családi kötődést, amit oly régen elvesztettek. Csak azt nem tudják, hogy hamarosan egy olyan harccal kell szembesülniük, amelyhez több lélekre és bátorságra lesz szükség, mint eddig bármihez. (UIP-Duna Film)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
tubelik Egyéb
2010.02.28
kyselina DVD
2010.02.28
LilithS13 DVD
2010.02.27
Killik DVD
2010.02.27
e.h1txh DVD
2010.02.27
zuzulkalon DVD
2010.02.26
jenik71 DVD
2010.02.24
PEG4SS666 DVD
2010.02.24
Cpt.Ajax DVD
2010.02.24
Cajt DVD
2010.02.23
Deefo DVD
2010.02.22
_mathew DVD
2010.02.22
DGseries DVD
2010.02.22
EXpenza DVD
2010.02.19
fikoush DVD
2010.02.18
Lenci DVD
2010.02.18
J0ke3R DVD
2010.02.17
beforetherain VHS
2010.02.17
Pavlisa DVD
2010.02.16
M.Sajmon DVD
2010.02.14
ConanVJ DVD
2010.02.14
Tomi Paci DVD
2010.02.14
which_half DVD
2010.02.13
ujec DVD
2010.02.13
Mazliiik Egyéb
2010.02.13
Zudro Egyéb
2010.02.12
evelee DVD
2010.02.12
peetee7 DVD
2010.02.08
PetrHej VHS
2010.02.07
Werde Egyéb
2010.02.06
ceflapoid DVD
2010.02.05
sarka DVD
2010.02.02
maco133 DVD
2010.01.31
@nthr4X DVD
2010.01.31
marotin DVD
2010.01.31
nedegen DVD
2010.01.30
Beef Master DVD
2010.01.30
umarian DVD
2010.01.30
frashmaker DVD
2010.01.29
iTom_1892 DVD
2010.01.29
MikeZ DVD
2010.01.28
DuNcaN88 DVD
2010.01.27
novacisko DVD
2010.01.27
idiar DVD
2010.01.27
talbar DVD
2010.01.26
l1l1th DVD
2010.01.25
el bunda DVD
2010.01.24
pribyl007 Egyéb
2010.01.23
amokey DVD
2010.01.22
gabo1 Egyéb
2010.01.21