Rendező:
Gyula GazdagForgatókönyvíró:
Gyula GazdagOperatőr:
Ferenc ZádoriSzereplők:
Menyhért LakatosTartalmak(1)
A film készítői 1979. október 24-én 18 órára a vésztői Gólyafészek étterembe hívták az un. vésztői köztárságban részt vett embereket. A bankett témája Rábai Imre történelmi és emberi szereplésének megítélése volt. Itt van Rábai öccse (Rábai Imre már nem él) és a volt elnök ellenlábasa, a hajdani párttitkár, majd miniszter, Szobek András is. Sokan nem jöttek el, de a jelenlévők a kamerát is feledve egyre vehemensebben védik a maguk álláspontját. Ambivalens kép tárul elénk a volt kommunista vezér személyiségéről és tetteiről, de minden jelenlévő a maga módján mosakodik. Egy dologban látszik az azonosság: a szocializmus eszméje itt még a szívekben és fejekben él. Erre is kapunk magyarázatot, a 11 ezer lakosú Vésztő „polgárai” javarészt „nyakig szegény kubikus” voltak. A tárgyválasztás is roppant érdekes, hiszen a koalíciós időkben történtek megelőlegezték a Rákosi-diktatúrát. Másrészt pedig a szubjektív visszaemlékezések és önreflexiók mennyiben teszik megismerhetővé a közelmúltat, s egyáltalán: bármi egyértelmű lehet-e ebben a politikai múltidézésben? Ahány befogadó- annyi válasz létezik. (CirkoFilm)
(több)Szereplők:
Menyhért Lakatos
Magyar Királyság