A helység kalapácsa

(Tévéfilm)
Előzetes
? %
Western / Zenés
Magyarország, 2023, 50 perc

Tartalmak(1)

A címben is szereplő Helység ezúttal egy soha nem létezett, időtlen, western-easterni település, ahol a vadnyugati idegenként megérkező Mesélő chopperén ülve kezd bele a jól ismert történetbe: Fejenagy, a helyi kovács, a helység kalapácsa egy mise után arra ébred a templomban, hogy bezárták. Miközben kétségbeesetten keresi a szabadulása útját, addig a falu kocsmájában a lágyszívű Kántor éppen erőt gyűjt, hogy szerelmet valljon a korcsmárosnénak, Szemérmetes Erzsóknak, aki nem mellesleg Fejenagy kedvese. Kántor tettének fő bátorítója barátja, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi. Miután Kántor végre a tettek mezejére lép, belép az ajtón az időközben a templomtornyon kötélen lemászó, és így kiszabaduló Fejenagy, és rögvest kitör a kocsmában a balhé. Kiderül az is, hogy Fejenagyra nem véletlenül záródott rá a templom kapuja: Harangláb fondorlatos tervei szerint zajlódtak az események, mivel ő Fejenagyot, a helység kalapácsát régóta szívből gyűlöli. S mivel az érzés kölcsönös, a kocsmában pillanatokon belül tömegverekedés kezdődik, aminek már csak Bíró, a bölcs aggastyán tud véget veti, már ha időben érkezik. (Megafilm)

(több)