Se til venstre, der er en svensker
Rendező:
Natasha ArthyForgatókönyvíró:
Kim Fupz AakesonOperatőr:
Rasmus VidebækZeneszerző:
Kaare BjerkøSzereplők:
Kim Fupz Aakeson, Ibrahim Atilla Agyun, Lotte Andersen, Kaare Bjerkø, Nicolas Bro, Vigga Bro, Lene Maria Christensen, Ida Dwinger, Kristian Halken (több)Streaming (1)
Tartalmak(1)
Katrine házasodni készül. A barátja jó pasi, a lakásuk nagy és a hozzátartozói is teljesen rendben vannak. Katrine-nak csak egy baja van: az, hogy néha nagyon nehezére esik igazat mondani. Elmegy ugyan meglátogatni nővérét Mettét, akit a pszichiátrián kezelnek, de nem szól neki az esküvőről. S egyszer csak, két év külföldön töltött év után hirtelen feltűnik egy régi barát, Thomsen - Mette szomorúságának fő oka. Katrine rájön, hogy valami nem stimmel vele, ennek ellenére valami mást kommunikál, és ettől Thomsen boldog és elégedett lesz. Bele is fog közös missziójukba és egy nappal az esküvő előtt keresni kezd valami használt cuccot, valamit, ami kék, valami újat és kölcsön is kér valamit. Semmilyen megszokott dolog nem lesz elég jó, valami brutális kell. Az egész egy kivénhedt kutyával, fura frizurával és apró "szuper-kék" pirulákkal kezdődik, majd az őrült nővérrel folytatódik a pszichiátrián, akit Thomsen egyszerűen kölcsön szeretne kérni. Persze holnap is van nap. Nem is akármilyen: az esküvő napja. (Másképp Alapítvány)
(több)Recenziók (1)
I like Hollywood movies. Everything in them fits together so beautifully, works, bursts with humor, and is simply great. True, they somewhat reduce my self-confidence because their characters are usually more handsome, smarter, fight better, and have 100% accuracy when shooting, seduction comes naturally to them, and no woman can resist them. They bounce back from every blow, so my anxieties usually multiply after watching such films. If there is a counterpart to Hollywood, it would be movies in the style of the Dogma 95 manifesto. In those films the characters are obviously imperfect, they speak as if they have a beak, and everything is ordinary, full of little flaws and small embarrassments. The film's protagonist enters a hospital and her first encounter with a nurse ends with a monologue about patients' bedpans. The priest in the church tells his flock that he's tired of them and that they should go home because it's his church. Essentially every character has their quirks, yet the film has charm and with every passing minute, I felt a greater sense of belonging with its characters. A perfect embodiment of the concept of tragicomedy, where gentle humor meets human pain, and, at the same time, a perfectly unromanticized love relationship. Overall impression: 80%.
()