Mária Terézia - Série 1

(évad)
Előzetes 2

Epizódok(2)

Tartalmak(1)

Nagyszabású, kétrészes történelmi filmet láthatnak a nézők a Duna televízión Mária Teréziáról, mely a meghatározó jelentőségű uralkodónő fiatal korát és trónra kerülését mutatja be egy izgalmas történeten keresztül, egészen magyar királynővé koronázásáig. A kosztümös történelmi dráma, nemcsak a műfaját tekintve történelmi, hanem azért is, mert a cseh, az osztrák, a szlovák, és a magyar közszolgálati televíziók összefogásából, nemzetközi koprodukció keretében született meg. A történet főhőse, a fiatal Habsburg hercegnő ráébred, hogy kénytelen a kezébe venni a sorsát, ha nem akarja, hogy apja és a nagypolitika döntsenek helyette saját jövőjéről. Miután apja, magyar királyként III. Károly (német-római császárként VI.) és felesége Erzsébet fiú trónörökös nélkül maradnak, erős és megbízható szövetségest kell keresni leendő férjnek, legidősebb lányuk, Mária Terézia mellé. A háttérben Savoyai Jenő, a király egyik főtanácsosa, és a porosz Grumbkow marsall szövik a történelmi szálakat, ami egy cseppet sem tetszik a hercegnőnek, aki közben beleszeret gyerekkori barátjába, Lotaringiai Ferenc Istvánba. A szerelem végül győzedelmeskedik, de a felhőtlen boldogság nem tart sokáig, mivel apja halála miatt Mária Teréziának kell a trónra lépnie. Az új helyzet és a hatalommal járó terhek nem csak a magánéletét állítják kihívások elé, de a Birodalmat is, miután először a poroszok, majd a franciák is támadásba lendülnek. Úgy tűnik, egyetlen reménye a magyarokban lehet, így az Esterházyaktól próbál segítséget kérni, akikkel tudja, hogy nem lesz könnyű dolga. Azonban félre kell tenni a korábbi sérelmeket, mert a Birodalom jövője a tét! (MTVA)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
F4RM3R DVD
2022.01.29
houleci Egyéb
2022.01.25
oskarzv Egyéb
2022.01.16
petrxx11 DVD
2021.10.11
jindravlada Egyéb
2020.09.17
Sklerotik Egyéb
2020.03.17
Makylaky DVD
2020.03.02
dogma97 Egyéb
2020.02.03
jendosbendos Egyéb
2020.01.29
pabab Egyéb
2020.01.26
lesvii DVD
2019.12.31
Misulik125 DVD
2019.12.29
hipis Egyéb
2019.12.27
mirek999 DVD
2019.10.20
lienkau Egyéb
2019.10.13
softik Egyéb
2019.10.07
Mateeeo DVD
2019.09.03
Volodimir3 Egyéb
2019.09.01
Sika DVD
2019.07.17
tonho DVD
2019.06.26
Danca4 DVD
2019.05.24
Wewik DVD
2019.01.13
apokar Egyéb
2018.12.31
Karol.Eitler DVD
2018.07.11
Jarda74 Blu-ray
2018.06.29
Vencane DVD
2018.06.11
dopitak Egyéb
2018.05.08
Al Pacino Egyéb
2018.05.07
bruno77377 DVD
2018.04.29
Plastikson DVD
2018.04.25
pato3 DVD
2018.04.23
Peter2222 DVD
2018.04.21
monalisa69 DVD
2018.04.16
Lormohovka DVD
2018.04.16
ruzove_zuzu Egyéb
2018.04.15
ladislavs DVD
2018.04.09
zgercik DVD
2018.04.06
ceskyhonza DVD
2018.04.02
powell Egyéb
2018.03.25
Elleonor DVD
2018.03.18
aladan Egyéb
2018.02.25
Ozo Egyéb
2018.02.15
jarob Egyéb
2018.02.09
brooklyn73 Egyéb
2018.01.17
pavas3 Egyéb
2018.01.15
epka Egyéb
2018.01.11
jozor Egyéb
2018.01.10
HarleyQ DVD
2018.01.08
HeCap DVD
2018.01.08
Olaf78 DVD
2018.01.06