Felejtés

  • Egyesült Államok The Forgotten (több)
Előzetes

Tartalmak(1)

Telly (Julianne Moore) igyekszik túlélni azt, amit nem lehet: egy repülőgép-szerencsétlenég során elveszítette 8 éves kisfiát. A pszichológus (Gary Sinise), aki a legtöbbet segített neki, feladja a küzdelmet: bevallja a nőnek, hogy emlékeiből és fájdalmából semmi sem igaz: sosem volt gyereke és így az nem is halhatott meg - mindez csupán az ő agyában létezett. Ezzel a tudattal még nehezebb együtt élni, mint a gyásszal. Ám a legnehezebb még hátra van. Telly találkozik egy férfival (Dominic West), akivel kísértetiesen hasonló eset történt. Meggyászolta a gyerekét, majd nem sokkal később rá kellett jönnie, nem is volt soha apa. Telly gyanakodni kezd. Szeretné végre tudni, mi az igazság. Szeretné tisztán látni, hogy ő maga őrült-e, hogy volt-e valaha gyereke, hogy ki hazudik neki és ki mond igazat. Hogy ő maga mikor hazudott magának, és melyik emléke igaz. Mindenre képes volna, hogy kijusson ebből a labirintusból. (InterCom)

(több)

Filmzene

The Forgotten

The Forgotten

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Varese Sarabande

Év: 2004

Ország: Egyesült Államok

Formátum: CD

Felvétel: 59:24

Tracklist
1. An Unsettling Calm James Horner 04:27
2. Remember... James Horner 04:25
3. In Memories Only, The Empty Page James Horner 07:52
4. Containment Of A Darker Purpose James Horner 07:50
5. The Experiment On Innocence James Horner 04:15
6. Confronting Forever James Horner 03:48
7. Re-Assembling Shattered Pieces James Horner 03:51
8. Profound Emptiness... The Hangar James Horner 08:46
9. Erasing The Truth James Horner 06:03
10. Children, The Unbroken Bond James Horner 03:39
11. End Credits James Horner 04:28