Rendező:
József PacskovszkyOperatőr:
Francisco GózonZeneszerző:
Kristóf BacsóSzereplők:
Emőke Zsigmond, Dénes Száraz, Ernő Fekete, Panka Kovács, Eliza Sodró, Zoltán Schmied, Vivianne Bánovits, Piroska Mészáros, Dóra Rónay, Dániel Gaál (több)Tartalmak(1)
Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje. A franciás stílusban írt művet eredetileg a Vígszínházban mutatták be 1917-ben, majd műsorra került még Párizsban is. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő Sándor, jövendőbelije sokat emlegetett barátja, és tanúja. A kor erkölcsi normái szerint ebből a szerelemből nem lehet semmi, mivel Sándor egy gáncstalan lovag, akinek felfogása kizár minden kapcsolatot Cecile és közte. Sándor ugyan továbbra is gyakran jár a házaspárhoz, de feltörő érzelmei miatt sok időt tölt külföldön is. Egyik útjáról hazatérve, engedve a pletykáknak, úgy érzi cecile megcsalja férjét. Mint jó baráthoz illik, felvilágosítja Pált, és szembesíti Cecile-t, a csalfa asszonyt. Ám ez még csak a kezdete ennek a történetnek, melye csavarokkal és félreértésekkel teli. (MTVA)
(több)Szereplők:
Dénes Száraz
Csehszlovákia
Legjobb filmek:
Hurok (2016)
Ernő Fekete
Magyarország
Legjobb filmek:
Aurora Borealis: Északi fény (2017)
Saul fia (2015)
Félvilág (2015)
Panka Kovács
Magyarország
Eliza Sodró
Legjobb filmek:
Magyarázat mindenre (2023)
Az ajtó (2012)
Rengeteg - Mindenhol látlak (2021)
Zoltán Schmied
Magyarország
Legjobb filmek:
Szabadság, szerelem (2006)
Konyec - Az utolsó csekk a pohárban (2007)
Liza, a rókatündér (2015)
Vivianne Bánovits
Svédország
Legjobb filmek:
1945 (2017)
X – A rendszerből törölve (2018)
A kőmajmok háza (2014) (Tévéfilm)
Piroska Mészáros
Magyarország
Legjobb filmek:
Miklós Kapácsy
Magyarország
Legjobb filmek:
Konyec - Az utolsó csekk a pohárban (2007)
A holló (2012)
Valami Amerika 2. (2008)
Balázs Medveczky
Legjobb filmek:
A Viszkis (2017)
Áron Pacskovszky
Legjobb filmek:
A boldogság színe (2003)
Andrea Sztárek
Magyarország
Nóra Diána Takács
Magyarország
Legjobb filmek:
Örök tél (2018)
Liza, a rókatündér (2015)
Kincsem (2017)
Zalán Takács
Magyarország
Legjobb filmek:
Mentőexpedíció (2015)
Trezor (2018)
Kincsem (2017)