Anne Frank és Eva Schloss – különös testvérek

(Tévéfilm)
  • Egyesült Királyság The Diary of Anne Frank: A Tale of Two Sisters (több)
Dokument / Történelmi
Egyesült Királyság, 2015, 45 perc

Tartalmak(1)

A film Anne Frank és Eva Schloss történetét meséli el, akik ifjúkora sokban hasonlított egymásra, életben maradt szüleik, Otto Frank és Elfriede Geiringer pedig végül összeházasodtak. Az Eva Schlossal elhangzó interjúból megismerhetjük Eva és Anne rövid barátságának történetét, életüket a bujkálás idején, és Otto gondolatait, miután Auschwitzot felszabadították és Anne naplója előkerült. A film rávilágít milyen ember volt Anne Frank, megvizsgálja Otto döntését a napló közzétételéről és bemutatja, hogyan tették népszerűvé édesapja erőfeszítései Anne Frank eszményképeit és felbecsülhetetlen örökségét. Eva az elsők között hallhatta, amint Ottó részleteket olvas fel Anne naplójából – amit az apa sírás nélkül soha nem tudott megtenni. Tanúja volt az Anne Frank naplója című mű közzétételének és megfilmesítésének is, és részt vett az 1963-ban Otto által alapított Anne Frank Alapítvány munkájában. 1989-ben Eva alapította meg az Anne Frank Alapot az Egyesült Királyságban, melynek célja, hogy az Anne Frank Alapítvány üzenetét terjessze, azaz az előítélet és a gyűlölet elleni tiltakozást. (Spektrum)

(több)