POMO

Egy fiatal, kezdő színésznő panaszkodása arról, hogy Bernardo Bertoluccival és Marlon Brandóval forgatott intenzív jelenet a vajreklámhoz tönkretette az életét. Arról nem esik szó, hogy ezzel világsztár lett (amit ő biztosan nem akart). A film első fele, amelyben Matt Dillon alakítja Brandot, érdekes betekintést ad az Utolsó tangó Párizsban című film forgatásának kulisszái mögé. A második felében viszont unalmas, felszínes játékfilm, amely egy jól ismert filmes eseményt használ fel arra, hogy alkotóját láthatóbbá tegye a post-Mee-Too hullámon. Amit a film második feléből megtudjuk az csupán egyetlen dolog, mégpedig az, hogy Maria Schneider hagyta magát elcsábítani egy másik férfi által heroinra, és hogy leszbikus kapcsolatában (ami nem az első volt) talált menedéket. [Cannes FF]

Szexszel teli, thriller-dráma besorolásra vágyó alkotás, nem igazán működő romantikus motívummal. Amikor a főszereplők éppen nem szexelnek, akkor a kertben szamarakkal szexelnek, vagy a tucatnyi páros vagy hármas közül valamelyik abban az egyórás szállodában, ahol a film fele játszódik. Ha pedig az nincs, akkor legalább a hotelszobák tévéiből hallatszik a szexelés. Egyszóval nyögés hallatszik a háttérben minden szállodai jelenetben, még akkor is, amikor a főszereplők csak beszélgetnek. Azon kívül, hogy rácsodálkozunk a szexuális elemek sokaságára, semmi érzelem, sem élvezeti érték a filmes munkából. Karim Aïnouz esetén, akinek az Egy nő láthatatlan élete című film volt Cannes-ben számomra a 2019 év legnagyobb meglepetése, ez nagyon meglepő. **1/2 [Cannes FF]

Európai helyszínen játszódó bűnügyi dráma, típusban hasonlító a Refn Elátkozott város című filmhez, de fiatalabb gengszterekkel, a férfi főszereplők gay kapcsolatával és egyikük húgával, aki végig vezet a filmen. A film összefonódása a szerepjátékkal, amely alternatív életet jelent a lány és fiútestvére számára meglepően koncepciós, és sajátos dimenziót és lendületet ad a filmnek. A játékban felfegyverzett hősnő a lánytestvér alteregója, aki kifejezi valós érzelmi állapotait. A játék és a film drámai cselekményének gyakori összevágása szintén párhuzamba állítja a valóság érzékelését a tinédzserek szemével, akik nincsenek teljesen tisztában a bűnözői magatartás (kábítószer előállítása és eladása) súlyosságával. A film tartalmában érezhető Caroline Poggi írónő és rendezőnő fiatal alkotói kezét, amely mellett még jobban kiemelkedik kreativitása és érzéke a szokatlanul előadott történetmeséléshez. [Cannes FF]