Jenő Hódi

Jenő Hódi


Budapest, Magyarország

Életrajz

A Budapest Film Academy alapítója és ügyvezető igazgatója, Hódi Jenő, amerikai-magyar, több nemzetközi filmes díjat nyert rendező, író és producer. Az egyik legelismertebb amerikai egyetemen, a New York-i Columbia egyetem film tanszékén, Milos Forman, Brian De Palma, John Avildsen és Dusan Makavejev osztályában szerezte diplomáját. Ő volt az első diák a Columbia Egyetem történetében, aki mozifilmet írt, rendezett és gyártott, miközben az egyetemen tanult.

Filmes tevékenysége során a szakma majdnem minden ágában tapasztalatot szerzett. Legalább tizenhat forgatókönyvet adott el, számos nagyjátékfilmet, reklámot, televíziós műsort, színházi előadást, zenei klipet és dokumentumfilmet rendezett és gyártott. Filmesként arra a legbüszkébb, hogy a legtöbb színész, akivel dolgozott, színészorientált rendezőként tartja számon. New Yorkban és Los Angelesben olyan elismert workshopokon vett részt, mint Milton Katselas színész-rendező mesterosztálya, Stella Adler színészképzése és az Actor’s Studio író és rendező csoportja.

Cége, az amerikai CinePartners Entertainment, többek között olyan sztárokkal dolgozott, mint Will Smith, Steve Martin, Christopher Lambert, Mira Sorvino, Gabriel Byrne, John Goodman. A CinePartners filmjeit a legnagyobb nemzetközi cégek forgalmazták: Trimark, UIC, Showtime, Hallmark, Artisan, Nu Image, Distant Horizon és az Artist View Entertainment, valamint a legismertebb amerikai tévétársaságokkal működött együtt: CBS, NBC és a Fox.

Magyarországra hazatérve Hódi Jenő felismerte, hogy komoly létjogosultsága van egy olyan filmes felsőoktatási intézménynek, amely a nemzetközi filmgyártás üzleti oldalát tanítja és a filmszakma minden ágában átfogó képzést nyújt. Ezért megalapította az első angol és magyar nyelvű, nemzetközi filmes szakembereket képző intézetet, melynek képzési programját az ELTE Filmtudomány Tanszékével együttműködésben biztosítja. A Budapest Film Academy és az ELTE célja, hogy a diákok olyan európai gondolkodású alkotókká váljanak, akik a filmszakma valamennyi területén otthonosan mozognak úgy Európában, mint az Egyesült Államokban. Hódi Jenő különös figyelmet fordít arra, hogy a diákokkal megismertesse az amerikai „know-how”-t, és a hallgatók a nemzetközi filmkészítésben is jártasságot szerezzenek.

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Rendező

Színész

Producer

Forgatókönyvíró

Filmek
2024

Borotvaélen táncolva

Rövid
2024

Az alku

2020

Hagyaték