Dénes Nagy

Dénes Nagy

szül. 1980
Budapest, Budapest főváros, Budapest főváros, Magyarország

Életrajz

Nagy Dénes 2009-ben rendezőszakon végzett Szász János osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Egy évet töltött a Berlini Filmakadémián (Dffb), ahol Krassimir Krumov és Valeska Grisebach vezetése alatt tanult. Számos rövidfilmet készített, fikciós és dokumentumfilmes műfajban egyaránt, melyek jelentős fesztiválok programjaiban szerepeltek.

Lágy eső című 28 perces kisjátékfilmje Cannesban, a 45. Rendezők Kéthete (Directors’ Fortnight) válogatásban debütált a nemzetközi közönség előtt. A hazai 10. Verzio Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon való szereplést követően, Másik Magyarország című 51 perces dokumentumfilmje meghívást kapott a 43. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál „My Own Private Europe” programjába.

Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál

Rendező

Forgatókönyvíró

Filmek
2021

Természetes fény

Dokumentumfilm
2015

Seb

2013

Másik Magyarország

Rövid
2013

Lágy eső

2011

Saját idő

2009

Berlinskaya Fuga

2006

Együtt

Színész

Filmek
2010

T.Ú.K.-Tanár úr kérem! (Tévéfilm)

Vágó

Rövid
2011

Saját idő

2009

Berlinskaya Fuga

2006

Együtt