Margit Lontay

A Lencsés Margitként 1918. július 27-én Hódmezővásárhelyen született művész kislány korától a színpadra kívánkozott, amit iskolaigazgató édesapja erősen ellenzett. Serdülőként szívesen szavalta Arany balladáit, és a gimnáziumi színdarabokban nyújtott teljesítménye alapján tanárai biztatására adta be jelentkezését a Színművészeti Akadémiára. Aggódó édesapja az utolsó felvételi kört megelőzően Lontay későbbi mesterének, Ódry Árpádnak küldött levelet, hogy megtudakolja, vajon lánya sorsa nem fut-e majd vakvágányra. Lontay Margit tehetsége azonban nyilvánvaló volt, így nem késett Ódry Árpád megnyugtató válasza. Az 1938-ban végzős lány záróvizsgadarabja Szophoklész Antigonéja volt. Bár kiválóan, de ekkor játszott először és utoljára görög hősnőt pályája során, aminek okát maga sem tudta megfogalmazni később.

Egy évre rá tört ki a világháború, de elsősorban újdonsült házassága és újszülött lánya késztették arra, hogy felhagyjon a színészettel. A történelem viharaiban már maga sem hitte, hogy újra színpadra kerülhet, mikor 1949-ben az utcán egymásba botlottak Szendrő Józseffel, aki akkoriban Pécsett volt színiigazgató. Lontay bevallása szerint valószínűleg soha nem tért volna vissza a világot jelentő deszkákra, ha Szendrő e véletlen találkozásnak köszönhetően nem szerződtette volna. A nagy tehetségű színésznő ezután három évet töltött Pécsen többek közt olyan színésztársakkal, mint Gombaszögi Frida, Bessenyei Ferenc, Máthé Erzsi, Gordon Zsuzsa, Kálmán György vagy Kárpáthy Zoltán. Nem is a szakmai elégedetlenség miatt távozott három év után Szegedre, hanem azért, hogy az édesanyjáéknál nevelkedő kislányához közelebb lehessen.

1960-ban ismét Szendrő József hívta Debrecenbe a színésznőt, aki 15 színházi évadot töltött el a megyeszékhelyen. Ez az időszak nemcsak Lontay pályájának jelentette a csúcspontját, hanem a debreceni Csokonai Színház egyik legendás korszaka is volt. Karrierjének utolsó állomása 1976 és 1982 között a Madách Színház volt, bár nyugdíjba vonulása után is vállalt alkalmi szerepeket. A magánemberként szerény és tartózkodó, félénk és rejtőzködő személyiség a színháztörténet nőalakjainak széles skáláját tudta hitelesen megjeleníteni a színpadon. Többek közt kiemelkedő szerepei voltak Gertrudis királyné a Bánk bánban, Orbánné a Macskajátékban, Dürrenmatt öreg hölgye, a Rómeó és Júlia dajkája, a Revizor polgármesternéje, Elmira a Tartuffe-ben, G.B. Shaw Warrennéja és Gorkij Kispolgárokjának Jelenája.

Lontay Margit mozgóképes karrierje 1961-től indult és olyan filmszerepekből emlékezhet rá a közönség, mint A kenguru Manci nénije, a Megbízható úriember Mrs. Higginse és a Sose halunk meg Deutsch nénije, ami egyik utolsó megjelenése volt. A sokoldalú színésznő a tragédiáktól az operettekig sok műfajban bizonyított és remek epizódszereplő volt. Nem csoda, hogy egy ízben, mikor Marton Endre, a Nemzeti Színház igazgatója délben hívta a debreceni színházban, hogy be tudna-e ugrani aznap este Budapesten a Rómeó és Júlia dajkaszerepébe, a színésznő nem habozott vállalni a kihívást. Bár alig félórával a kezdés előtt érkezett a színházba, és a jelmez ráigazítása során kellett egyeztetnie a debreceni és budapesti szövegkönyv végszóeltéréseit, ő mégis hibátlant alakított, megmentve ezzel az előadást. Az 1993-ban elhunyt művész egyszer úgy nyilatkozott, hogy ha nem a színészetet választja, akkor tanítónő lett volna, ám ezzel a magyar színháztörténet egy ragyogó csillaga veszett volna el.

Nemzeti Archívum