Erzsi Galambos

Erzsi Galambos

szül. 1931.12.05
Budapest, Magyar Királyság

elhunyt 2023.11.16 (91 éves)
nem tudni hol

Életrajz

„Szerettem mindig a tudásom legjavát adni.” - foglalta össze egykor pályáját a primadonna. Megvolt benne minden képesség: tehetség, fegyelem, szorgalom, mesterségbeli tudás és alázat – amit a színpadra alkalmassá tette. Úgy érezte: mindig bizonyítania kell. Előadás előtt ötkor már bent volt a színházban lepróbálni az esti darabot. Érzékeny volt. Nehezen viselte a bántást, tüskéket növesztett. Orfeumi és színházi kisemberek gyermekeként született 1931 december 5-én Budapesten. Apja portás volt a híres Arizona mulatóban, anyja a szemben működő Fővárosi Operettszínházban jegyszedő. Bejáratos volt mindkét intézménybe, iskolai leckéit is az Operettben írta. Már négyévesen elhatározta, hogy ő is primadonna vagy szubrett lesz.

Játszott Lakner Bácsi Gyermekszínházában, nyolc évig balettozott. Iskolatársa, Róna Viktor mellett rájött, hogy a balerinalét nem elégít ki. Elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző iskoláját, főiskolásként Bajor Gizi mellett statisztált. Később Somlay Artúrtól Básti Lajoson át Latabár Kálmánig és Honthy Hannáig a század legnagyobbjaival lépett fel. A helyhez pályája csúcsán hűséges volt, az operett és musical műfajból viszont szívesen kikacsintott. Utólag megbánta, hogy nemet mondott Várkonyi Zoltánnak, aki a Vígszínházba hívta.

Az álma 1964-ben vált valóra: a Fővárosi Operettszínház tagja lett. „Amikor bekerültem, ott volt Honthy, Sárdy, Latabár, Feleki Kamill. Ahhoz, hogy felnőjek hozzájuk, le kellett hoznom a csillagot az égről.” - nyilatkozta. A Nagymező utcában csaknem két évtizedig az első számú sztárok egyike volt, majd váratlanul átszerződött a József Attila Színházhoz. Meg akarta mutatni, hogy prózai színésznőnek is kitűnő. Utóbbit egyebek közt a III. Richárd Erzsébet királyné szerepében is bizonyította. A társulat örökös tagjaként, korát meghazudtolva, közel a kilencvenhez is még színpadra lépett itt a Mici néni két életében és az Angyalföldi balladában.

Rendkívül sokoldalú művészként a táncos, énekes feladatok mellett prózai szerepekben, sőt koreográfusként is bemutatkozott. Sikeres prózai alakítása volt Marosiné Molnár Ferenc A doktor úr című drabjában és Muskátné a Liliomban. Legemlékezetesebb szerepének Georg Kreisler Lola Blau című zenés monodrámáját tartotta. Legnagyobb sikereit modern zenés darabok főszerepeiben aratta: a Kabaré és a Chicago mellett emlékezetes Eliza volt a My Fair Lady-ben, Dulcinea a La Mancha lovagjában, Anita a West Side Story-ban és vagány Kocsma Jenny a Koldusoperában. Több mint hetven parádés főszerep, közte több Shakespeare is kötődik a nevéhez. Filmen és tévéfilmekben is láthatták maradandó alakításait.

Művészi munkáját korán Jászai Mari-díjjal ismerték el, érdemes- és kiváló művészként Déryné-díjat kapott. A Halhatatlanok társaságának örökös tagjaként 2002-ben sokoldalú művészi életútjáért, a musical műfajának magyarországi meghonosításáért és elismertetéséért Kossuth-díjat vehetett át. A méltatásból természetesen nem hiányozhattak kiváló tánctudással párosuló, élményt adó színészi alakításai. Anyaszínháza utóbbiakért is József Attila-gyűrűvel és a kedves színészkollégáról elnevezett Kaló Flórián-díjjal tüntette ki. Népszerűsége napjainkban is töretlen, a Mici néni két élete című darabban találkozhatnak vele rajongói.

MTVA Archívum

Színésznő

Filmek
1982

Haláltánc (Tévéfilm)

1980

A cantervillei kisértet (Tévéfilm)

 

Karcsi kalandjai (Tévéfilm)

1978

Földünk és vidéke (Tévéfilm)

 

Randevú éjfélkor (Tévéfilm)

1975

Lili bárónő (Tévéfilm)

1973

Csalódások (Tévéfilm)

 

Két fiú ült egy padon (Tévéfilm)

1971

A gyilkos a házban van

Hirdetés

Hirdetés

 

Szabad, mint a madár (Tévéfilm)

1970

Házasodj, Ausztria! (Tévéfilm)

 

Miért is mentem hozzád feleségül? (Tévéfilm)

 

Üvegkalitka (Tévéfilm)

1966

Un fair Lady (Tévéfilm)

1964

Özvegy menyasszonyok

1963

Mindennap élünk

1958

Csendes otthon

Sorozatok
2003

Tea

 

Önéletrajz (E21)

1977

A játszma

 

A játszma fordul (E03)

 

A játszma folytatódik (E02)

1976

A játszma

 

A játszma (E01)

Dokumentumfilm
1970

A főszerepben: Básti Lajos

Színházi felvétel
2009

Csak kétszer vagy fiatal

Rövid
1978

Antipygmalion avagy a szobrász álma (Tévéfilm)

Vendég

Műsorok
2018

Thália Szilveszter

1968

Plusz egy fő