Katalin Gombos

Gombos Kati családjának Hódmezővásárhelyen volt fodrászüzlete, a főutcán, az Andrássy út 28. szám alatt laktak. Szülei nem örültek lányuk színészi ambícióinak, színiiskola helyett kereskedelmi iskolába íratták, abba azonban beleegyeztek, hogy a lány lelkesen látogassa a helyi mozit és műkedvelőként eseti fellépéseket vállaljon. Így esett, hogy már 16 esztendősen játszott a helyi színkör előadásaiban a Fekete Sas szálló nagytermében.

A szereplés nem volt idegen számára, hiszen már hároméves óvodásként palotást táncolt ugyanazon a színpadon. Ennek emlékeit a művésznő 1982-ben elevenítette fel a Csongrád Megyei Hírlap hasábjain: „Az öltözésnél egy kis malőr történt. Partnerem, Olasz Sárika sírva fakadt, amikor a lenge szárú fiúruhát, kis mellényt, csizmát, árvalányhajas pörgekalapot ráadták. Toporogva tiltakozott a megszégyenítés ellen. Én azonnal felajánlottam a cserét, igaz, fél fejjel alacsonyabb voltam Sárikánál, de sebaj. Utolsó párként, mint a legkisebbek, vígan roptuk a táncot. S amikor utolsóként elhagytuk a színpadot, a közönség tombolva tapsolt. Hogy én ekkor mire gondolhattam, magam se tudom, de felkaptam Sárikát, berántottam a színpadra és minden megbeszélés nélkül ismét elkezdtünk táncolni, csak úgy, a taps ritmusára.”

A második világháború utáni színházi kapunyitásban élen járt a szintén vásárhelyi származású operaénekes, Várhelyi Endre: vezetésével 1945. július 5-én nyílt meg a hódmezővásárhelyi Szabad Szakszervezetek Színháza Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával. A nyári színkör, a népkerti Faszínház (később az ugyancsak fiatal Osváth Béla által jegyzett Színjátszó Társaság) legendássá vált, melynek Gombos Kati is oszlopos tagja lett.

A serdülő lány délelőtt színházi próbán vett részt, délután a kereskedelmi iskolába járt (szerencséjére helyhiány miatt délután zajlott az oktatás), este pedig iskolai igazgatói engedéllyel játszott a színházban, első kritikusai egyike nem kisebb személyiség volt, mint az akkor Vásárhelyen tanító Németh László író. A teltházas zenés és prózai előadásokat is játszó, lelkes fiatalokból álló társulat, amely a jelmezeket és a díszleteket a Szegedi Nemzeti Színháztól kölcsönözte, a jó szervezésnek köszönhetően egy-egy előadás erejéig gyakran bővült ki náluk vendégszereplő neves fővárosi színészekkel, akik lisztért, húsért, szalonnáért, zsírért, tojásért és egyéb élelemért cserébe is szívesen jártak vendégszerepelni az Alföldre, hiszen a háború után komoly élelmiszerhiány volt a fővárosban. Így tett a legendás Somlay Arthur is, aki Hauptmann Naplemente előtt című darabjával is fellépett Hómezővásárhelyen, a lányát pedig a helyi társulatból az ifjú Gombos Katalin játszotta. Amikor kiderült, hogy a játék már nem is játék, hanem elhivatottság a fiatal lány életében, a szülei hallani sem akartak a színjátszásról. Mivel sem az iskolaigazgató, sem a helyi direktor rábeszélésére nem hallgattak, a cseles Várhelyi legközelebb lányuk színpadi atyját, Somlayt vitte magával „színésznőkérőbe” a Gombos családhoz. Lányuk a Sári bíróban később is játszhatott még együtt Somlayval, valamint a szintén vásárhelyi Bessenyei Ferenccel is, akik nagy szeretettel segítették a fiatalokat.

Szűkebb pátriáját a színésznő később is a világ közepeként emlegette, ám pályája – mint sok más vidéki tehetségnek – a fővárosban folytatódott. A háromévesen „eltáncolt” fiúszerep után az 1950-es években még több nadrágszerepbe bújhatott az Ifjúsági (későbbi Petőfi) Színházban, ám csakhamar nyilvánvalóvá vált, milyen nőies jelenség a színpadon a gyönyörű színésznő. Így Hamupipőkék és királylányok, bájos lányszerepek és Molière-hősnők sora következett, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Vámos László, Várkonyi Zoltán, Kende Márta, Komor István vagy Apáthi Imre, utóbbi a színház főrendezőjeként a főiskolai színészdiploma megszerzésében is támogatta és ösztönözte.

Élete párjával, Sinkovits Imrével is itt, Az apák ifjúsága című darab kapcsán ismerkedett meg. A kiváló Apáthi Imre – Sennyei Vera művészházaspár mindkettejük tehetségét és kapcsolatukat is lelkesen támogatta. Az előadásban a negyedéves Sinkovits egy kisebb szerepet kapott, és csakhamar elnyerte kolléganője szívét is. Fiuk, Sinkovits-Vitay András egy 2017-es interjúban ekként idézte fel a családi legendárium szerinti történetet: „Sinkovits Imre a hős vájárt játszotta a darabban, aki elhunyt vájás közben. Koporsóba teszik, összegyűlnek fölötte a siratóasszonyok, zokognak, s ő egyszer csak érzi, hogy egy könnycsepp lehullik az arcára. Fölnéz, s meglátja Gombos Katalint, és egy életre beleszeret.” Esküvőjükre egy évvel később az óbudai Újlaki templomban került sor. Pályája a Vidám Színpadon és a Fővárosi Operettszínházban folytatódik, majd 1958-tól több mit három évtizedre a Madách Színházhoz szegődik. A legendás társulat legendájához olyan kiválóan megformált karakteralakítások is nagyban hozzájárulnak, mint Gombos Kati epizódszerepei.

Amikor a Színház című folyóirat 1975. évi szeptemberi számában arról kérdezik, hogy azonosnak tekinti-e a kis szerepeket az epizódszerepekkel, nemmel válaszol: „Az epizódszerep: minden jó szerep, ami nem főszerep. Ugyanolyan tehetséget, de nagyobb alázatot, mértéktartást igényel, mint a főszerep. Van olyan epizódfeladat, ami kulcsszerep, s így a főszereppel válik egyenrangúvá. A „kis” szerep viszont olyan rosszul megírt – terjedelemtől független – szerepet jelöl, amelyből nem lehet kerek egészet alkotni, megformálásra alkalmatlan.” Vallja, hogy szeretni kell az epizódszerepet is, hisz másként lehetetlen játszani. „ Addig szeretgetem őket, amíg az enyémek lesznek. S várom a nagyobb lehetőséget. Arra gondolok: türelem. Akkor is mosolygok, ha belül valami fáj. Nem szeretek panaszkodni, férjem, Imre munkája érdekében igyekszem az otthont még barátságosabbá tenni… Hiszem, hogy helyem van a pályán.

És jobbnál jobb alakításokat nyújt. Játszik többek között Shakespeare (Ahogy tetszik, Tévedések vígjátéka), Shaw (Tanner John házassága, Pygmalion), Remarque (Az utolsó állomás), Büchner (Danton halála), Turgenyev (Egy hónap falun), Williams (Tetovált rózsa), Miller (A salemi boszorkányok), Dürrenmatt (A baleset), Lorca (Yerma, Bernarda Alba háza), Brecht (A kaukázusi krétakör) darabjaiban, és ő volt az 1969-es szegedi Az ember tragédiája előadás Hippiája. Pályája során a magyar szerzők közül Heltai Jenő, Szép Ernő és Molnár Ferenc több karakterét, valamint Bródy Sándor, Kisfaludy Károly, Szomory Dezső, Illyés Gyula, Németh László, Füst Milán, Áprily Lajos, Gyurkovics Tibor, Illés Endre, Sarkadi Imre, Móricz Zsigmond és Szabó Magda nőalakjait is emlékezetesen formálja meg.

A Sinkovits – Gombos házaspár (vagy ahogyan egy 1972-es Rendkívüli Ki Mit Tud? tévéműsorban viccesen mondták: a „Gombovits együttes”) rengeteget dolgozott. Külön színházi, filmes és rádiós feladataik mellett sokszor azért vállaltak közösen irodalmi esteket, vidéki vagy külföldi fellépéseket, szilveszteri műsorokat, hogy többet tudjanak együtt lenni. Mindkettejüket a közönség szeretete övezte. 50 évig éltek együtt jóban-rosszban, harmonikus házasságban. Két gyermekükkel, Andrással és Marianne-nal, akik szintén a színészi hivatást választották, sokat kirándultak, énekeltek, 1979-ben az Állatvilág című magazinban Lord és Sutyi nevű kutyáikat is bemutatták a közönségnek.

Az Érdemes Művész címmel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Gombos Kati ötven év színpadi játék után vonult vissza férje halálát követően a színpadtól és a nyilvánosságtól. Vallotta, hogy a derűt, kiegyensúlyozottságot, harmóniát, amelyet – még ha erőfeszítéssel is olykor, de – mindvégig őrzött, gyermekkorából, Hódmezővásárhelyről hozta magával.

Nemzeti Archívum