Violetta Ferrari

Violetta Ferrari

szül. 1930.04.25
Hódmezővásárhely, Magyar Királyság

elhunyt 2014.01.23 (83 éves)
Budapest, Budapest főváros, Budapest főváros, Magyarország

Életrajz

Édesapja olasz hadifogolyként került Hódmezővásárhelyre, ahol 1930. április 25-én negyedik gyerekként született meg. Miután a szegénység elől felköltöztek Budapestre, gyermekszínészként tűnt fel Lakner bácsi társulatában, játszott a Magyar Rádió gyermektársulatában, részt vett a Corvin Áruház gyermekruha-bemutatóin, Sennyei Vera partnere volt a Vígszínházban.

Elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol már hallgatóként kitűnt a többiek közül. Még nem is végzett, már ő volt az ügyeletes szerelmes fiatal színésznő. Diplomáját 1949-ben kapta meg, s rögtön szerződtette a Nemzeti Színház, ahol klasszikus és kortárs drámák vezető szerepeinek egész sorát kapta. A magyar színháztörténet meghatározó korszakában került a legnagyobbak közé, Tímár Józseffel, Gobbi Hildával és első férjével, Básti Lajossal dolgozott együtt. 1950-től filmezett is. Határozott jellemű, érzelmes lányokat alakított a Dalolva szép az élet (1950), a Civil a pályán (1951) című filmvígjátékokban, szemüveges egyetemi tanárnőt a 2x2 néha 5-ben (1954), Szendrey Júliát a Föltámadott a tengerben (1953).

Népszerű volt, kortársai benne látták megtestesülni az emancipált nőt, elhalmozták szerepekkel, 1956-ban második férjével és pólyás gyermekével mégis elhagyta az országot. Először Bécsben, később a Német Szövetségi Köztársaságban telepedtek le. Színészi pályája nem ért véget, musicalekben és filmekben is szerepelt. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, de szerepet már nem vállalt. 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra, 2014. január 23-án hunyt el Budapesten.

MTVA

Színésznő

Vendég