László Ranódy

Az 1919. szeptember 14-én a vajdasági Zomborban született filmrendező Bácskán, Baján és Budapesten töltötte gyermekkorát. 1942-ben a pécsi egyetem jogi karán doktorált, de már ekkor is a filmezés érdekelte, szakdolgozata is a filmjog témakörében született. Tanulmányai mellett a Független Színpad segédrendezőjeként és díszlettervezőjeként igyekezett elsajátítani álomszakmája fogásait. 1939-ben a Hunnia Filmgyár gyakornoka és forgatókönyvírója lett olyan, akkor még szintén kezdő kollégák társaságában, mint Máriássy Félix és Szőts István. 1943-ban Szőts Istvánnal Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényéből közösen írt forgatókönyvüket elutasították, és Ranódy nagy álmát, Darvas József Szakadék című drámáját sem vihette még filmre. 1939 és ’43 között számos produkció rendezőasszisztenseként működött közre, azután a háború végjátéka a filmgyártást is hibernálta.

Ranódy az első magyar színes mozifilm, a Ludas Matyi segédrendezőjeként mutatkozott be Nádasdy Kálmán oldalán 1949-ben, miközben már a Nemzeti Filmgyártó Vállalatot igazgatta. Ez idő tájt nemcsak a vállalat rendezője, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is volt. Első önálló rendezését 1950-ben politikai okokból félkészen leállították, 1954-ben a Hintónjáró szerelem című vígjátékkal azonban végre kivívhatta a nézők és a szakma elismerését is. Két évvel később valósíthatta meg régi álmát a Szakadék című Darvas-dráma megfilmesítésével, amely a Karlovy Vary-i Filmfesztivál fődíját kiérdemelve karrierjének fontos mérföldkövévé vált. A mély együttérzés, drámai hangvétel és humánus szellem, melyek markáns rendezői egyéniségét jellemzik, ettől fogva a második világháború utáni magyar filmgyártás meghatározó jegyeivé váltak.

Az addigra elismert rendező az 1960-as évektől előszeretettel dolgozta fel a Nyugat szerzőinek műveit. A sorban az első az 1960-ban a Móricz Zsigmond regényéből készített közönségsiker, a Légy jó mindhalálig volt, melyet a Cannes-ban Arany Pálma jelölést érő Kosztolányi-adaptáció, a Pacsirta követett. Egy újabb Kosztolányi-mű feldolgozása, az Aranysárkány után 1970-ben Babits Mihály önéletrajzi ihletésű novelláskötete a Hatholdas rózsakert filmre vitele következett. Az újabb nemzetközi sikert Móricz Zsigmond Árvácska című regényének adaptálása hozta el 1978-ban. A film a Karlovy Vary-i fesztivál fődíja mellett számos hazai és külföldi elismerést is besöpört. A rendező csodálatos érzékkel adta vissza a magyar irodalom klasszikus műveinek hangulatát, amellyel máig képes megragadni a nézők figyelmét és hatást gyakorolni érzelmeikre. A szerzők közül mindig is Kosztolányi munkáit érezte legközelebb saját gondolatvilágához, gyakorta nevezte magát emiatt az író „lelki társának”. Ennek is köszönhető, hogy 1980-ban Színes tintákról álmodom címmel mozifilmmé fűzte össze A kulcs, a Fürdés, és a Kínai kancsó című korábbi tévéfilmjeit.

Ranódy Lászlónak nagyszerű érzéke volt a szereplőválogatáshoz is. Az Árvácska főszerepét játszó kislányt, Czinkóczi Zsuzsát több, mint hétezer gyermek közül választotta, de az ő nevéhez fűződik Moór Marianna és Nagy Anna felfedezése is. Páger Antalnak a Pacsirtában nyújtott kiemelkedő teljesítménye pedig a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat hozta Cannes-ban. A filmrendező-forgatókönyvíró Zilahy Lajos Csöndes élet című művének megfilmesítését tervezte, mikor 1982. október 14-én elragadta a korai halál. Több mint húsz kész vagy félkész forgatókönyv maradt utána. Életműve, valamint rendezői egyénisége kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar filmgyártás történetében, irodalmi adaptációi éppúgy klasszikusokká váltak, mint a művek, melyekből készültek. Humanista szemlélete a kiemelkedő szakmai elismerések mellett a közönség nem szűnő szeretetét is kivívta.

Nemzeti Archívum