Lőj a zongoristára

  • Franciaország Tirez sur le pianiste (több)
Előzetes

Streaming (1)

Tartalmak(1)

A Négyszáz csapás után ezzel a könnyed ujjgyakorlatnak tűnő filmnoir-paródiával Truffaut meglepte kritikusait és közönségét. A hús-vér figurákkal, szinte dokumentális eszközökkel megcsinált első film után a Lőj a zongoristára! sokak számára csak egy jól nézhető, igen szórakoztató filmes bűvészmutatványnak tűnt. Ez az ambivalens viszony midmáig stagnál, olyan értelemben, hogy a Truffaut-t egyébként a „nagy rendezők” közé sorolók is ezt a filmjét csak úgy illesztik be az életműbe, mint „hommage-t” a B-kategóriás mozi, illetve amerikai film előtt. A mostani előadás azt a rendkívüli élményt és gondolati felismerést szeretné megosztani a nézővel, amely az előadót – igen fogékony, még zsenge ifjú korában érte – amikor először látta – ezt az egyedi véleménye alapján – nagy jelentőségű „gondolati” mozit. Szerinte – a „képről képre” való elemzés bizonyíthatja, hogy a film zsenialitása a tökéletesen megtalált formán túl abban rejlik, hogy sok remekművel ellentétben nemcsak felveti az élet „nagy kérdéseit”, hanem meg is válaszolja... (Örökmozgó)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
jakub66 DVD
2013.12.02
dyfur DVD
2013.09.28
špaček421 Egyéb
2013.08.31
Cucina_Rc DVD
2013.08.29
faana21 DVD
2013.08.09
carlos 2010 Egyéb
2013.07.12
AlvySinger DVD
2013.07.08
zparrow DVD
2013.06.09
Erinye DVD
2013.05.28
topolanek DVD
2012.10.30
bassator DVD
2012.10.24
lavmi DVD
2012.09.22
cachalot DVD
2012.08.01
yamk5 DVD
2012.07.09
LADAS79 DVD
2012.05.02
jpos DVD
2012.03.27
wasrik1 DVD
2012.02.26
TONYSN DVD
2012.01.31
Moebius DVD
2011.12.31
Corie DVD
2011.11.11
fortex DVD
2011.10.24
jascore® DVD
2011.09.15
maffy DVD
2011.09.10
Snorlax Egyéb
2011.07.16
Kordus DVD
2011.04.23
MacGuffin DVD
2011.03.17
čenda DVD
2011.02.23
Flakotaso DVD
2011.02.18
Hrabovo DVD
2011.02.06
vejt DVD
2011.02.05
Ninkaa DVD
2010.12.29
Gaskin Egyéb
2010.12.27
cciiccaaa DVD
2010.10.31
deepend DVD
2010.09.14
blackJag DVD
2010.08.30
Sika DVD
2010.08.18
Majduše DVD
2010.08.04
OpacDjs DVD
2010.07.18
defagoo DVD
2010.07.12
francy DVD
2010.07.10
francy DVD
2010.06.21
NinadeL DVD
2010.06.13
Idée_fixe DVD
2010.06.11
Cpt.Flamingo DVD
2010.04.05
p.j. DVD
2010.03.10
ipapuchalk DVD
2010.03.06
Deefo DVD
2010.02.22
vikipes DVD
2010.02.21
kyselina DVD
2010.02.16
DDT DVD
2010.02.05