A hídember

1848 szeptemberében az őrjöngő Széchenyi István grófot beszállítják a döblingi tébolydába. A gróf Antikrisztusnak, Magyarország gyilkosának nevezi magát. Felidéződik eddigi életútja. Kisgyermekként azt tanulta apjától, Széchenyi Ferenctől, hogy a Megváltót imádni, a császárt szolgálni, a jobbágyokat becsülni kell. Léha ifjúi évek után angliai utazásakor rádöbben, milyen elmaradott a hazája Európához képest. Megismeri Crescence-t, akibe egy életre beleszeret, s szakít addigi szeretőjével, Caroline-nal, aki emiatt öngyilkos lesz. Ez, valamint édesapja halála és búcsúlevele szembenézésre késztetik eddigi életével. Megismerkedik Wesselényi báróval, a magyar országgyűlésben magyarul szólal fel, majd egy évi jövedelmét ajánlja fel magyar tudós társaság létrehozására. Crescence-szal kötött házasságát követően - az udvar felháborodásától kisérve - egyre gyorsabban halad előre reformtörekvései megvalósításában. Megbízza az angol Clarkot a Duna-híd tervezésével, megnyitja a Pesti Kaszinót. Az udvar lépéskényszerbe kerül, ezért Metternich közlekedési kormánybiztossá nevezi ki. Szabad az út a Duna-szabályozás, a gőzhajózás előtt. Egyre népszerűbb, de a szintén körülrajongott Kossuth-tal visszautasítja az együttműködést, mert - mint mondja - politikai törekvései nincsenek. Közvetíteni akar a lázadás megelőzése érdekében, de a kért felhatalmazást nem kapja meg a császártól. Egykori tiszttársa kész lövetni a magyarokra a monarchiáért, ez radikalizálja Széchenyit is: szerepet vállal az első felelős magyar kormányban. A forradalmi tömeg azonban megrémíti, a Lánchíd utolsó láncának feltételekor bekövetkező tragikus baleset összeroppantja. Beszállítják a döblingi tébolydába. A szabadságharc leverése után apátiában telnek évei. 1860-ban felbolydul a császári udvar: azt kutatják, ki állhat a Londonban megjelent monarchiaellenes röpiratok mögött. Az agg Metternich tanácstalan, egy titkosrendőr Széchenyire gyanakszik. A gróf kilábalt apátiájából, mániákusan sakkozik. Húsvétkor holtan találják karosszékében, térdén fegyvere. Bár az udvar a legteljesebb titoktartás mellett engedi a családnak a temetést, hatalmas, némán gyászoló tömeg kiséri utolsó útjára a legnagyobb magyart. (Mokép)