Tartalmak(1)
Így kezdődne a film: egy bájos hat éves kislány nagy szemekkel elmondja Gyurkovics következő versét: Én véletlenül szeretem a papámat, most nem tudom voltaképp mit csináljak? Hogy mutassam mások előtt, hogy utálom, miközben csónakázok vele a nyáron? Most az a sikk, ha bele rúgunk apánkba, ha tele vagyunk érzéssel is iránta. Mit mondjak majd a Magdinak, ha megkérdez: “ apád mihez hasonlít, lóhoz, tevéhez?” Röstellem, hogyha nem szidhatom eléggé, ha nem nevezhetem ki lóvá, tevévé. Most itthon írok egyedül a szobámban, és körös-körül elegendő homály van. Ne vedd zokon,apa,ha neved teve lett, én mindig együtt fogok élni teveled. A címnek megfelelően, egy emlék, pontosabban egy emlékező filmet szeretnék készíteni. Vagyis nem egy lineárisan építkező életrajzi filmet. Inkább Gyurkovics életének, pályájának legmeghatározóbb, legjellegzetesebb pontjaira fókuszálnék, egyáltalán nem az időbeliséget, hanem az emlékezőkben feltörő történetek, emlékek, olykor csapongó látszólagos kuszaságát, sokféleségét követve. Hiszen Ő is nagyon sokféle volt. (Magyar Filmhét)
(több)