Rendező:
Sándor Szőnyi G.Forgatókönyvíró:
György LendvaiSzereplők:
Gábor Harsányi, Szilvia Sunyovszky, József Gáti, Erzsi Máthé, László Szacsvay, Géza Galán Vavrecký, Sára Gelecsényi, Ilona Gurnik, Vera Venczel, Sándor Lukács, László Bánhidi, László Horesnyi (több)Epizódok(3)
Tartalmak(1)
A Kosztolányi Dezső regényén alapuló három részes történet kezdetén a hatalom birtoklására és Róma irányítására vágyó Agrippina császárné megmérgezi a gyengélkedő Claudius császárt, trónra pedig saját fiát, Nérót állítja. A politikára nem, annál inkább művészi babérokra vágyó, bár erősen közepes költő és lantos Nérót gyermekkori tanítója, a filozófus Seneca is önbizalomra és alkotásra buzdítja, bár tisztában van neveltje hiányos képességeivel, aki azonban egyre nagyobb művésznek képzeli magát. A városban álruhásan járó császár két újonnan megismert költőt is maga mellé vesz, akik hatalomvágyból szintén dicsőítik tehetségét, kémként pedig lelkesen beszámolnak a pályatársak sikeréről és a fűzfapoéta uralkodó kigúnyolásáról. A császári mostohatestvér, Britannicus is kitűnő költő, aki sem szeretetét, sem megbecsülését, sem alkotói titkait nem kívánja Nérónak átadni, és ez az életébe kerül. (MTVA)
(több)Szereplők:
István Mikó
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Vizipók-csodapók (1978) (sorozat)
A Nagy Ho-Ho-Ho-Horgász (1982) (sorozat)
András Molnár
Magyarország
József Máriáss
Magyarország
A legjobb sorozatok:
A fekete város (1972) (sorozat)
Vivát Benyovszky! (1975) (sorozat)
Károly Mécs
Magyar Királyság
A legjobb sorozatok:
Vakáción a Mézga család (1978) (sorozat)
Les Évasions célèbres (1972) (sorozat)
Radetzkymarsch (1995) (sorozat)
Tibor Patassy
Magyar Királyság
Imre Surányi
Magyar Királyság
A legjobb sorozatok:
Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai (1968) (sorozat)
Vakáción a Mézga család (1978) (sorozat)