Tartalmak(1)

Ez a tényeken alapuló bírósági tárgyalótermi dráma azzal a nemzetközi bírósággal foglalkozik, amely a háború sújtotta németországi városban, Nürnbergben ült össze a II. világháború után, hogy kivizsgálja a német katonatisztek által elkövetett háborús bűnöket és atrocitásokat. Az amerikai Robert Jackson bíró (Alec Baldwin) vezette csapatnak először a tárgyalótermet kell kialakítania, majd kipuhatolni, hogy az elfogott nácik közül kit kellene próbára tenniük, végül pedig kiválasztani azt a 21 személyt, akik a bíróság elé állnak. A kivégzést kezdetben ellenző Jackson bíró a szörnyűséges cselekedetek megismerése után már jobban elfogadta az ítéletet, miután megismerte a szörnyűséges bűntetteket. A 21 náci a Hitler helyettesének számító Hermann Göring vezetésével megpróbálta átvenni az irányítást a tárgyalóteremben. A színlelt harciasságnak azonban vége szakad, amint levetítik az elkövetett szörnyűségekről készült filmeket. A film egyes párbeszédeit a szerzők a bírósági periratokból vették át. Eleven képek tárulnak elénk a koncentrációs táborok világáról. (FilmBox Extra)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Parth.galen Egyéb
2011.08.18
Babulik DVD
2011.08.14
elisheva DVD
2011.07.23
Dragonlanc DVD
2011.07.20
Erinye DVD
2011.07.08
Campbell DVD
2011.06.11
Irenka11 DVD
2011.06.05
GOtoUCSC DVD
2011.06.01
miriel DVD
2011.04.22
Lasoft DVD
2011.03.26
Knotek DVD
2011.03.21
cheyene DVD
2011.02.21
Immortal17 DVD
2011.01.27
slizkyhad DVD
2011.01.25
antoninsesta DVD
2011.01.15
Ivo.T DVD
2011.01.04
k4n9ur DVD
2010.12.30
MGRNV78 DVD
2010.12.27
N.Strauber DVD
2010.12.24
gumli Egyéb
2010.12.24
wasps DVD
2010.12.20
ujec DVD
2010.12.01
gofy DVD
2010.11.13
vla_kor DVD
2010.11.10
Hedka DVD
2010.10.29
Editava DVD
2010.10.23
mirkaaa DVD
2010.10.13
fantomas19 DVD
2010.10.04
grizzly10 DVD
2010.09.25
hahahoho Egyéb
2010.08.27
destroy83 DVD
2010.08.26
prem DVD
2010.08.19
zavisovec DVD
2010.08.19
enemy of god Egyéb
2010.08.10
kajusa DVD
2010.07.27
Binu Egyéb
2010.07.26
dustur DVD
2010.07.03
xvladv DVD
2010.06.22
MicroX DVD
2010.06.20
DannyBoy80 DVD
2010.06.17
kajda.l DVD
2010.06.16
made1 DVD
2010.06.05
Vitex26 DVD
2010.06.03
obalmat DVD
2010.05.27
Olczyk DVD
2010.05.22
Specs Egyéb
2010.05.15
JAR.ka Egyéb
2010.05.01
Pavelpi DVD
2010.04.29
Thomassi DVD
2010.04.24
Balci DVD
2010.04.22