Rendező:
Levente MálnayOperatőr:
János IllésSzereplők:
Ildikó Pádua, László Földi, Irén Bordán, András Zsolnay, Rudolf Romhányi, Elemér Tarsoly, Ottó Horváth, András Kozák, Imre Józsa, Éva Szabó, Éva Almási, Olga Ujhelyi, Tibor Kenderesi, Rita Békés (több)Tartalmak(1)
A Gerendaház c. novella színhelye a Balaton-part, egy bérelt faházban embertől, világtól elzárkózva néhány gondtalan napot akar eltölteni a fiatal pár, de véletlenül megismerik Venczelt, a halsütőt. Az öreg barátkozni akar velük: oda a meghitt magányuk. Ám az idillt nemcsak ez a körülmény, hanem a férj és a feleség közt támadt konfliktus is kettétöri. Ez a fiatalok története volt. Venczel felidézett tragikus múltja csak háttérként szolgált. Éjfélkor a menedékházban c. novella előterében Jocek áll, a hegyvidéki menedékház mindenes öregembere, aki szilveszterkor, amikor minden vendég mulat, még nagyobb kínnal viseli el kivert kutya létét. Az éjfélt váró vigadozók sokaságában felfedez magának egy túlságosan is nagykedvű fiatal párt. S még nem sejti, hogy majd éppen az ő jóhiszemű közreműködésével ennek a házaspárnak az életében hajnalra talán végleges törés következik be. (MTVA)
(több)Szereplők:
Gabriella Seres
Legjobb filmek:
Kutya éji dala (1983)