Exhibition on Screen: Az ifjú Picasso

Előzetes 1
Dokument
Egyesült Királyság, 2019, 85 perc

Rendező:

Phil Grabsky

Forgatókönyvíró:

Phil Grabsky

Tartalmak(1)

Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az? Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében: a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film készítői mindháromba ellátogattak, s megvizsgálták Picassóra gyakorolt hatásukat. Dokumentumfilmünk két kulcsfontosságú időszakot elemez: az úgynevezett kék és  rózsaszín korszakot, vagyis az 1907-ig tartó periódust, amikor gyakran ábrázolta önmagát például Harlequinként. Majd 1907-ben megszületett az Avignoni kisasszonyok című festmény, amely fordulatot hozott nemcsak a saját művészetében, de általában a képzőművészetben is. És ekkor Picasso még csak 25 éves volt! A film a malagai, a barcelonai, a párizsi Picasso múzeumokkal, illetve a New York-i MOMA-val együttműködésben készült. (Pannonia Entertainment Ltd.)

(több)