Star Trek: Deep Space Nine - Season 7 (1998) (évad)


Árulás, hit, és a Nagy Folyó (S07E06)

(epizód)
  • Egyesült Államok Treachery, Faith, and the Great River

Tartalmak(1)

Odo üzenetet kapva kardassziai informátorától, találkozóra indul hozzá. Ám a megbeszélt helyen Weyoun várja, aki meglepő, és kissé hihetetlen hírrel szolgál: dezertálni akar, és a Domíniumot elárulva hajlandó megosztani ismereteit a Föderációval. Odo hazafelé indul a vortával, azonban hamarosan hívás fut be a hajójukra, és egy 'másik' Weyoun, a sorban következő klón, azt követeli elődjétől, hogy árulása miatt kövessen el öngyilkosságot. Mivel az előd erre nem hajlandó, az új Weyoun, főleg Damar kérésére, jem'hadar hajókat küld Odoék után, hogy semmisítsék meg azt, még akkor is, ha ez egy Alapító halálát jelenti. Miközben folyik az üldözőverseny, a régi Weyoun elmondja Odónak, hogy az Alapítókat ismeretlen betegség támadta meg, és valószínűleg mindannyian meg fognak halni, ő pedig azért vállalta az árulást, hogy szolgálhassa az utolsó Alapítót, aki majd a többiek halála után a Domínium élére állva véget vethet a háborúnak, és a békés együttélés korszakát hozhatja el. Mindeközben odahaza az állomáson O'Briennek komoly nehézségei támadnak, mikor egy fontos alkatrészt próbál beszerezni a Defianthoz. Végül Nogra bízza a feladat megoldását, aki ferengihez méltó tranzakciósorozatba kezd, minek során néhány dolog eltűnik, illetve hosszabb-rövidebb időre gazdát cserél, eredeti tulajdonosaik nem kis bosszúságára. (Viasat 3)

(több)