Pálosok nyomában

összes plakát
? %
Dokument
Magyarország, 2013, 52 perc

Forgatókönyvíró:

Zoltán Csallóközi

Tartalmak(1)

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend történetét mutatja be a film. 1245 körül állt Özséb atya az első magyar bíboros, Váncsa István elé azzal a kérésével, hogy szeretne elmenni remeteségbe, s így kíván imádkozni a népért. Nem volt könnyű elérnie, de végül másik 2 társával, Benedekkel és Istvánnal elvonulhattak a mai Klastrompuszta fölött lévő hármas barlangba, azaz a Legény-barlang, Leány-barlang és Bivak-barlang üregeibe. Itt jött Özséb atya látomása, amely után a külön élő remetéket egy közösségbe szervezte, s ez lett a pálosok rendje. A filmben megláthatjuk a pálosok magyarországi és határon túli emlékhelyeit, és a ma is működő szervezeteit. A pálosokat Ulászló vitte Lengyelországba 1382-ben. Ma a rend vezetése Lengyelországban van. Itthon 1924-ben támadt fel újra ez a rend. Az 1950-es években, amikor betiltották szinte az összes szerzetesrendet Magyarországon, Vezér Ferenc atyát börtönbe vetették, majd kivégezték. A rend másik vértanúja Kovács Ferenc atya, akit annyira megvertek az Ávósok, hogy néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A Goj motorosok nagy támogatói e rendnek, Pálosvörösmart pedig a létét köszönheti a pálosoknak. (TV2)

(több)