Én vagyok a Vihar

Marco Giallini a filmben Numa Tempesta pénzügyi szakembert alakítja, aki egy másfél milliárd eurós pénzügyi alapot kezel és egyedül lakik elhagyatott, hatalmas szállodájában, sok-sok szobával, melyek egyikében sem tudja álomra hajtani a fejét. Tempestának van pénze, karizmája, jó üzleti érzéke és kevés lelkiismereti kétség merül fel benne. Egyik nap azonban az élet neki is benyújtja a számlát: egy adócsalás miatt kiszabott régebbi ítélet értelmében egy évig egy befogadóközpont szociális ellátásában kell részt vállalnia. Így a befolyásos, nagyhatalmú Numa kénytelen a nincstelenek rendelkezésére állni, kiszolgálni a társadalom legalján lévőket, köztük Brunót (Elio Germano), aki pénzügyi nehézségei miatt jár fiával a központba. Úgy tűnik, ez a találkozás mindkettőjük számára lehetőséget ad az újjászületésre a jóság és a barátság jegyében, de közbeszól a pénz, és egy csapat hajléktalan, akiknél a mérleg nyelve az erkölccsel szemben inkább a pénz felé billen. A végén pedig, ahogy Daniele Luchetti legjobb filmjeiből már megszokhattuk, fel kell tenni magunknak a kérdést: kik a jók, ha egyáltalán vannak? (Olasz Filmfesztivál)