Elefánthajhász

A film három öregemberről szól. Három öregről, akik egész életüket a piac környéki utcákban élték le, a város közepén egy végtelenül szűk kicsi világban, sosem mertek messzebb, távolabb kerülni onnan, ártalmatlanok, és örök álmodozók. Sosem vitték semmire és nem voltak bátrak megélni az életüket, valahol infantilisek maradtak, örök kamaszok, hárman háromfélék, mégis ugyanabban a semmilyen helyzetben vannak. A film az egy helyben topogás filmje. Nincsenek tettek, nincs valódi történés, még valódi szerelem sincs. Csak pózok. Az öregemberek, kisnyugdíjasok. Magyarországon ez azt jelenti, hogy lakással rendelkező homelesskülsejű egyének. Az egyedüllét torzította a személyiségüket, emiatt (is) hanyagolják el külsejüket. Minden, amit látunk a kilátástalanságról szól. Embereket látunk, akikből lehetett volna valami, valaki, de nem lett, mert ide születtek és nem volt bennük elég erő kitörni. A történetben egy nagy szerelmet vizionálnak, de lássuk be, hogy mindez a gyávaságuk története. Nincs szánalmasabb annál, amikor valaki ötven évvel ezelőtt nem merte megszólítani az imádott lányt, most meg az SZTK-ban elbeszélget az egykori lányból lett nénivel és mindezt hódításként éli át. Komikus is, de ha belegondolunk, mardosó ürességet érzünk a lelkünkben. Zürbéliusz, a fellengzős nevű, felhőben járó. finom lélek. Rendkívüli képessége van arra, hogy jóval többet mutasson magából, mint amilyen valójában. Vezéregyéniségként létzik a barátai között, de valójában egy nagyon kicsi és nagyon félénk kisfiú lakik benne. Titusz, örök vesztes. Iszonyatos kisebbrendűségi komplexusa szinte agyonnyomja. Sokáig tűr, aztán hirtelen kitör belőle a keserűség. Sokszor csak véli, hogy elnyomják, mikor annyira sem veszik észre, hogy egyáltalán eszébe jusson valakinek elnyomni őt. Süpeki, az intrikus. Titokban azt gondolja, sokkal okosabb ő, mint a többiek és ennek megfelelően viselkedik. Sosem lehet tudni, mikor mond igazat, örömét leli, ha megoszthatja a barátait s így mindkettő fölött uralkodhat. Olyan, mint egy hüllő. Sokáig lesben áll mozdulatlanul, kivárja a megfelelő pillanatot. És akkor lecsap. A történet elején Zürbéliusz bejelenti, hogy felakasztja magát szombaton. Hosszú unszolásra kiderül, hogy mindezt azért, mert találkozott ifjúkori távolról csodált szerelmével, Grósz Hildával és egy rövid beszélgetés után úgy érzi, itt van élete csúcsa, meghódította a nőt. Barátai más és más módon reagálnak: Titusz idegesen unszolgatja, érezhetően ő még Zürbéliusznál is gyávább, de hasonlóképpen odavolt a lányért ötven éve. Süpeki a nagy talány, hümmög, hümmög s csak csodálkozik a másik két palin. Egy ponton Zürbéliusz megüti Tituszt: inkább szánalmas az öregemberek verekedése, akciójelenetnek végképp nem nevezhető. De aztán marad minden a régiben: együtt csoszognak tovább a piac keskeny utcáin. A film végén fény derül Süpeki titkára is. (Mediawave)