Heavy túra

  • Finnország Hevi reissu (több)
Előzetes 4

Tartalmak(1)

A falu lúzere, Turo (25) életének egyetlen öröme, amikor mikrofon mögé állhat az általa vezetett Impaled Rektum metal zenekarban. 12 éve nyomják már együtt a haverokkal anélkül, hogy egyetlen fellépésük is lett volna. Megszállottan próbálnak a falusi próbatermükként szolgáló rénszarvas feldolgozó üzemben, ahol egy nap, legnagyobb meglepetésükre, a híres norvég metál fesztivál főszervezője áll meg a bejáratnál. Itt az alkalom, most vagy soha! Kezébe nyomják demó kazettájukat és már terjed is a faluban: az Impaled Rektum a legnagyobb Norvég fesztiválon lép színpadra! Népszerűségük hirtelen az egekbe ugrik, míg a cél egyre távolodik a lehetetlennek tűnő küldetés során. A rettenetesen félresikerült bejátszó-buli után az Impaled Rektum feloszlik, de csak azért, hogy újra összeállhassanak, és meg se álljanak a végső célig. A helyi kórház idegosztályáról castingolt új dobossal kiegészülve, koporsóval egy lopott furgon tetején elindulnak Norvégiába. Útjuk során a finn rendőrség elől menekülnek, majd a norvég hadsereg hordozórakétájával is szembeszállnak, hogy végre első igazi koncertjükön zúzhassanak. (HungariCom)

(több)

Filmtár

Felhasználó Formátum Nyelvek Hozzáadva Jegyz.
Suchejs digitális másolat
2024.04.30
Agneska666 digitális másolat
2023.07.22
apokar digitális másolat
2023.07.05
soukyd33 Egyéb
2023.05.12
Tyler.19 digitális másolat
2022.12.23
Smradka digitális másolat
2022.10.02
ElvisLM Egyéb
2022.04.02
mawzir DVD
2022.01.28
F4RM3R DVD
2022.01.22
pidrik DVD
2022.01.02
jamomatrix DVD
2021.04.06
Mr.Filch DVD
2021.04.04
ursinko Egyéb
2021.02.20
pabab Egyéb
2021.02.19
czmartcz Egyéb
2021.01.29
Adyxeen Egyéb
2021.01.02
Wewik DVD
2020.10.13
Spodina DVD
2020.09.09
Patrik_UK Egyéb
2020.08.28
Litloss Egyéb
2020.08.15
makumba DVD
2020.08.09
Libidor DVD
2020.05.22
sikon_svk DVD
2020.03.24
Chupacabros Egyéb
2020.03.23
Natalkofil DVD
2020.02.15
zazrakpavel Egyéb
2020.02.07
grungeri DVD
2020.01.09
Darnus DVD
2020.01.08
KOTYMAR DVD
2020.01.04
Ales.Kadlec Blu-ray
2019.12.17
Jethro2 Egyéb
2019.12.15
WuShuYellman DVD
2019.12.04
Inferio Blu-ray
2019.11.03
mirek999 DVD
2019.10.27
zgercik Egyéb
2019.10.26
Beliel Egyéb
2019.10.25
Kla. DVD
2019.09.13
Webb Egyéb
2019.08.25
mayokac DVD
2019.08.22
Dragodast Egyéb
2019.08.18
Clair DVD
2019.08.08
majoranka8 DVD
2019.07.28
Nail Egyéb
2019.07.25
Hanz924 DVD
2019.07.14
Lucjan DVD
2019.07.04
Tomas182 DVD
2019.06.28
Olaf78 DVD
2019.06.27
Sochy DVD
2019.06.24
MeGustaBusta DVD
2019.06.23
messer Egyéb
2019.06.22