Szérum
Rendező:
Gergely TóthForgatókönyvíró:
Gergely TóthOperatőr:
Zoltán MayerSzereplők:
Balázs Czukor, Andrea Sztárek, Artúr Kálid, Gergő Mikola, Kata Pető, Zoltán Seress, Csaba Vasvári, Róbert Szegedi, István Homonai, Csaba Jakab, Cecília Csapó, Erika Marton, Gábor Kékesi (több)Tartalmak(1)
A Szenátornő a kórház vegyi részlegén tart beszédet, amiből kiderül, hogy éppen itt készítik annak a kísérleti vakcinának az első adagját, amit az óriási Pharmaglobe Gyógyszergyár készül piacra dobni. Laurent a kórházban személyi asszisztense is meglátogatja, párbeszédükből kiderül, hogy az ő cégüknek kell majd az épület régi szárnyát robbantásos úton lebontania. Pierre másnap ismét találkozik Spinakkerrel, aki közli vele, hogy keresik a rendőrök, mert egy utcai kamera rögzítette az arcát. Mirkónak főorvosi ambíciói vannak, ehhez akarja felhasználni a könnyen zsarolható Angélát. Amikor Lauren épp a megfejtett SMS tartalmat próbálná olvasni, véletlenül elejti a készüléket, amit egy betegszállító a hullaházba visz. Vissza akarja szerezni, de ekkor egy nyomozó szólítja meg, és közli vele, hogy az a nő, aki előző nap átadta neki a telefonkészüléket, meghalt. (RTL II)
(több)Szereplők:
Balázs Czukor
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Válaszcsapás (2010) (sorozat)
Végtelen matrjoska (2019) (sorozat)
Andrea Sztárek
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Artúr Kálid
Magyarország
Gergő Mikola
Magyarország
Zoltán Seress
Magyarország
Csaba Vasvári
Magyarország
Csaba Jakab
Magyarország
A legjobb sorozatok:
A katedrális (2010) (sorozat)
Kémek küldetése (2015) (sorozat)
Társas játék (2011) (sorozat)
Gábor Kékesi
Magyarország
A legjobb sorozatok:
Robin Hood (2006) (sorozat)
Györgyi Fabó
Magyarország
Zsuzsa Száger
A legjobb sorozatok:
Aranyélet (2015) (sorozat)
Judit Németh
Magyarország
Péter Dóczy
Magyarország