Rendező:
John LandisForgatókönyvíró:
John LandisSzereplők:
Dan Aykroyd, John Goodman, Joe Morton, Nia Peeples, Frank Oz, Erykah Badu, B.B. King, Isaac Hayes, James Brown, Kathleen Freeman, J. Evan Bonifant (több)Streaming (1)
Tartalmak(1)
18 év telt el azóta, hogy a Blues Brothers, Jake és Elwood bevonult a popkultúrába. Elwood most szabadult a börtönből és azt tapasztalja, hogy sok minden megváltozott, míg ő odabent hűsölt. Társa, Jake halott, zenekara régen feloszlott, s az árvaházat, ahol nevelkedett, lerombolták. Sőt, az az ember, aki Jake-nek és Elwoodnak apja helyett apja volt - Curtis, az árvaházi felügyelő - szintén jobblétre szenderült azóta. Így Elwood egyetlen élő rokonfélesége Curtis törvénytelen gyermeke, Cabel. Egy kínosan pedáns zsaru, aki nem akar tudomást venni a családi kötelékekről, ellenben meg van győződve arról, hogy Elwood rosszban sántikál. Elwood egykori tanárától remélne útmutatást, ám Mary Stigmata nővér ehelyett rásózza Bustert, a 10 éves árvát. Elwood nekivág új küldetésének, hogy összehozza a régi bandát, részt vegyen a Bandák Csatájában Louisiana-ban, s a megátalkodott Bustert jó útra térítse? A 80-as évek egyik meghatározó kultuszfilmjének folytatásában olyan világsztárok tűnnek fel, mint Aretha Franklin, James Brown, B. B. King, Wilson Pickett, Eric Clapton, Bo Diddley és még sokan mások. (UIP-Duna Film)
(több)Filmzene
Blues Brothers 2000
Original Motion Picture Soundtrack
Kiadta: Universal Records
Év: 1998
Ország: Egyesült Államok
Formátum: CD
Felvétel: 01:00:23
1. | "Born In Chicago" - The Paul Butterfield Blues Band | 03:05 | |
2. | "The Blues Don't Bother Me" - Matt Murphy | 03:32 | |
3. | "Harmonica Musings" - John Popper | 00:32 | |
4. | "Cheaper To Keep Her" - Dan Aykroyd, Lonnie Brooks, Junior Wells & The Blues Brothers Band | 03:13 | |
5. | "Perry Mason Theme" - The Blues Brothers Band | 02:29 | |
6. | "Looking For A Fox" - John Goodman, Dan Aykroyd & The Blues Brothers Band | 02:40 | |
7. | "Can't Turn You Lose" - The Blues Brothers Band | 02:24 | |
8. | "R-E-S-P-E-C-T" - Aretha Frankin & The Blues Brothers Band | 03:00 | |
9. | "634-5789" - Eddie Floyd, Wilson Pickett, Jonny Lang & The Blues Brothers Band | 03:29 | |
10. | "Maybe I'm Wrong" - Blues Traveler | 05:33 | |
11. | "Riders In The Sky (A Cowboy Legend)" - Dan Aykroyd, John Goodmand & The Blues Brothers Band | 03:10 | |
12. | "John The Revelator" - Taj Mahal, Sam Moore, Joe Morton, Sharon Riley & The Faith Chorale | 03:53 | |
13. | "Let There Be Drums" - The Carl LaFong Trio | 01:14 | |
14. | "Season Of The Witch" - Dr. John & The Brothers Band | 05:09 | |
15. | "Funk Nassau" - Joe Morton, Dan Aykroyd, John Goodman, Paul Shaffer, Erykah Badu & The Blues Brothers Band | 04:11 | |
16. | "How Blue Can You Get" - The Lousiana Gator Boys | 05:18 | |
17. | "Turn On Your Love Light" - Joe Morton, Dan Aykroyd, John Goodman, J. Evan Bonifant & The Blues Brothers Band | 03:30 | |
18. | "New Orleans" - The Louisiana Gator Boys & The Blues Brothers Band | 04:01 |