Rendező:
Akira KuroszavaZeneszerző:
Masaru SatōSzereplők:
Toshirō Mifune, Yûzô Kayama, Tsutomu Yamazaki, Kyōko Kagawa, Reiko Dan, Miyuki Kuwano, Haruko Sugimura, Kamatari Fujiwara, Yoshitaka Zushi, 菅井きん (több)Tartalmak(1)
A külföldön tanult és elit kórházba vágyó fiatal orvos, Yasumoto végül egy közkórházban köt ki gyakornokként a Rőtszakállúnak nevezett főorvos mellett, aki megmenti az életét. Miközben kettejük kezdetben ellenséges viszonya egyre barátibbá válik, Yasumoto nemcsak a mesterségét ismeri meg, hanem az életet is. S ez a nyomorúsággal, erőszakkal, gonoszsággal s halállal terhes élet nem egyszer szélsőséges történéseken keresztül tárul fel előtte. Kuroszava talán egyetlen hősét sem rajzolta meg annyi szeretettel, mint e filozofikus kosztümös filmjének címszereplőjét: Rőtszakállú, akit A részeg angyal egykori lázadó tüdőbeteg gengsztere alakít, magatartásával példát mutat a 18. század óta nem sokat javult világunk kívánatos megváltoztatásában. (Örökmozgó)
(több)