Bébi úr: Családi ügy

  • Egyesült Államok The Boss Baby: Family Business (több)
Előzetes 7

Tartalmak(1)

Létezik egy egyetemes igazság, melyet minden család tud, bárhol a világon. Amikor kisbaba érkezik a házba - ő lesz a főnök. Az idősebb gyerek számára ez vagy totális áldás, vagy totális átok. Pontosan ez történt Tim Templetonnal az első filmben. Egyetlen gyermek volt, két klassz szülővel és túlpörgetett képzelőerővel. Amikor a szülei este ágyba dugták, kapott tőlük öt mesét, három ölelést, és egy saját dalt. Egy este megkérdezték, mit szólna, ha lenne egy kisöccse vagy kishúga. Azt mondta: „Nem, köszi.” Ám mind tudjuk, hogy az övé lett a történelem legkülönlegesebb öcsikéje. Három részes öltönyben állított be, kaplis cipőben, aktatáskával. Láthattuk minden idők legnagyobb testvérviszályát. Azt is megtudtuk, honnét jönnek a kisbabák. Egy Bébi Rt. nevű helyről, ahol Bébi úr a vezérigazgató. A film többnyire Tim élénk fantáziájának krónikája volt, de a két testvér megtanulta elfogadni és szeretni egymást, és azt, hogy egymásra vannak utalva. A film végén láttuk, hogy Tim mesélte ezt a történetet - már szülőként - a lányának, mert közeledett a kistestvér. A Bébi úr – Családi ügy ott folytatja, ahol az első film befejeződött. A fivérek már felnőtt férfiak, de testvéri viszályuk felnőttkorban is folytatódik. Alig beszélnek egymással. Tim abban a házban él a családjával, ahol felnőtt. Otthon ülő apuka, és még mindig élénk a fantáziája. Feleségül vette Carolt, és két lányuk van. Az idősebb Tabitha, a fiatalabb Tina. Ted menő üzletember, és szupersikeres. Semmire sem emlékszik abból, hogy ő volt a Bébi úr, de az első filmben arról álmodott, hogy sarokirodája lesz saját, külön bejáratú vécével. Nos, most hatalmas irodája van, saját fürdőszobával. Sajnos annyira beletemetkezik a munkájába, hogy nincsen ideje a családi eseményekre. Hogy ezt jóvátegye, „Ted bácsi” különleges és drága ajándékokat küld az unokahúgainak. Tim egy nap zajt hall Tina szobájából. Kiderül, hogy Tina kosztümöt visel, és a központtal beszél a mobilján. Benne van a családi bizniszben - ő is bébi főnök, pont ahogy Ted bácsikája is az volt. Úgy néz ki, krízis van a Bébi Rt-nél, és szükségük van Bébi úr (Ted bácsi) segítségére. Mivel nem sikerül meggyőznie hitetlenkedő nagybátyját és apját, Tina előkap két cumit, és a fivérek szájába dugja - és ezzel visszaküldi őket (gyerekekként) egy nagyon más Bébi Rt-be, mint amire Ted emlékezett 25 évvel ezelőttről… (UIP-Duna Film)

(több)

Filmzene

The Boss Baby: Family Business

The Boss Baby: Family Business

Original Motion Picture Soundtrack


Kiadta: Back Lot Music

Év: 2021

Ország: Egyesült Államok

Formátum: digital

Felvétel: 01:06:25

Tracklist
1. To Baby Corp Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:02
2. Ted Comes Home Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:27
3. Bedtime Hans Zimmer, Steve Mazzaro 00:58
4. The Attic Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:55
5. Crisis at Baby Corp Hans Zimmer, Steve Mazzaro 01:54
6. The Secret Formula Hans Zimmer, Steve Mazzaro 00:58
7. The Chase Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:46
8. Acorn School Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:58
9. Meet The Templetons Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:33
10. Armstrong Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:40
11. Nightmare Court Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:16
12. We Overslept Hans Zimmer, Steve Mazzaro 01:02
13. They're Home! Hans Zimmer, Steve Mazzaro 01:51
14. Family Dinner Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:44
15. Latchkey Kid Hans Zimmer, Steve Mazzaro 00:52
16. Marcos Comes Home Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:26
17. Baby Pep Rally Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:13
18. School Days Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:54
19. She Can Talk Hans Zimmer, Steve Mazzaro 01:01
20. Stop The Show Hans Zimmer, Steve Mazzaro 01:49
21. It's Back On Hans Zimmer, Steve Mazzaro 03:18
22. Mission Planning Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:21
23. Shutdown The Server Hans Zimmer, Steve Mazzaro 05:23
24. Yay Templetons! Hans Zimmer, Steve Mazzaro 04:05
25. The Greatest Gift Hans Zimmer, Steve Mazzaro 02:36
26. "If You Want To Sign Out, Sing Out" - James Marsden, Jacob Collier & Ariana Greenblatt 02:23