Tartalmak(1)
Az író felesége arcképéhez beszélve idézi fel az utolsó, együtt töltött néhány pokoli napot, majd fogadalmat tesz a tükör előtt, hogy ma még iszik, de holnap semmiképp sem tölt rá. Magába dönti a fürdőszobai szekrényben talált arcszeszt. Írni akar. "Ha nem is az örökkévalóságnak szánt szöveget, de némi szalonspicces értékkel bíró jegyzetet." S ha mégis iszik, hasznos ásványi sókkal dúsított szíkvízzel higítja - igéri meg magának. A kocsmában egy falon függő reklámkép felidézi emlékezetében Krisztinát. A szép, vidám és kivánatos lányt a strandon ismerte meg. Akkor éppen segédmunkás volt, barátok és nő nélkül töltött, iszonyú tél után, megnyírbált önbizalommal. Félt, hogy elronthat mindent. Különböző ürügyekkel el-elszökött cigarettázni és sört inni, majd délután elkisérte Krisztinát a kórházba, meglátogatni a lány anyját. A mama lefagyasztja, elvárásaival, férje történetével. Nem mondta el a lánynak félelmeit, mert Krisztina kategórikusan közölte, hogy nem tűri az ivást, a cigarettát, a hazugságot. Azaz az író szerint: a függetlenséget és a szabadságot. Az írót az emlékek feldúlják, folyamatosan iszik. Hol mereng, hol dühöng. A világirodalom számos nagy nevével igazolja, hogy az alkoholizmus munkaártalom. Látomásai vannak: az ablaküvegen túl egy lassan emelkedő és süllyedő orvos-alak, egy operaénekesnő nagy kalapban, perverz vágyképek Krisztináról. Ül magába roskadva a vetetlen ágyon és megfogalmazza maga-magának élete igazolását. Önámítását? "Van, amit nem tesz meg az ember soha: nem bontja fel és olvassa el mások leveleit, nem ír alá hamis jegyzőkönyveket semmilyen jutalmakért, nem tagadja meg önmagát. Mert csak az első lépést nehéz megtenni a hamisság útján, a többi símán megy, mint a parkettáncosoké." (Mokép)
(több)Galéria (1)
Magyarország
