Rendező:
László SiposOperatőr:
Árpád MakayZeneszerző:
Szabolcs FényesSzereplők:
Erzsi Simor, István Nagy, Zoltán Greguss, Ida Turay, Nusi Somogyi, Ferenc Delly, Erzsi Salamon, Sándor Pethes, Éva Serényi, György Nagyajtay, Mariska Halassy, László Misoga, Mária Kúnsági (több)Tartalmak(1)
Az elfoglalt gyárigazgató, Pártos Ádám megfeledkezik második házassági évfordulójáról. Éva, az elhanyagolt, boldogtalan asszony Ádám tiltakozása ellenére "szabadságra" utazik egyedül, lánykori útlevelével, hogy elszürkült házasságukat felfrissítse. Az elegáns hotelban nagy feltűnést kelt a szép, magányos asszony. Egyszerre többen próbálnak közeledni hozzá, köztük az eladósodott házasságszédelgő, Kotovszky Iván. Évának hízeleg a férfi heves udvarlása, de amikor az váratlanul felkeresi a szobájában és erőszakoskodni kezd vele, segítségért kiabál, s dulakodás közben egy vázát dob ki az ablakon, mely éppen a parkett-táncos fejére esik. Évát botrányokozásért kiutasítják a szállodából. A kellemetlen rendőrségi procedúrától férje megjelenése menti meg. Ekkor beismeri, hogy hiba volt egyedül utaznia, bűnbánóan tér haza. Harmadik házassági évfordulójukat már újszülött gyermekükkel ünneplik. (Esperia Film)
(több)Szereplők:
Erzsi Simor
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
Hideg napok (1966)
Édes Anna (1958)
István Nagy
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
A tizedes meg a többiek (1965)
Zoltán Greguss
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
Az aranyember (1962)
Édes Anna (1958)
Hannibál tanár úr (1956)
Ida Turay
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
Te rongyos élet (1984)
Nusi Somogyi
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
Az aranyember (1962)
Szent Péter esernyője (1958)
Ferenc Delly
Osztrák–Magyar Monarchia
Erzsi Salamon
Magyar Királyság
Sándor Pethes
Osztrák–Magyar Monarchia
Éva Serényi
Magyar Királyság
György Nagyajtay
Osztrák–Magyar Monarchia
Mariska Halassy
Osztrák–Magyar Monarchia
László Misoga
Osztrák–Magyar Monarchia
Legjobb filmek:
Két félidő a pokolban (1961)
Körhinta (1956)
Hannibál tanár úr (1956)
Mária Kúnsági
Magyarország
Miklós Pataki
Osztrák–Magyar Monarchia
Ferenc Antók
Osztrák–Magyar Monarchia
Gusztáv Harasztos
Osztrák–Magyar Monarchia
Tihamér Lázár
Osztrák–Magyar Monarchia
Lajos Selley
Osztrák–Magyar Monarchia
Gusztáv Vándory
Osztrák–Magyar Monarchia