Rendező:
Woody AllenForgatókönyvíró:
Woody AllenOperatőr:
Darius KhondjiSzereplők:
Woody Allen, Jason Biggs, Christina Ricci, KaDee Strickland, Jimmy Fallon, Diana Krall, William Hill, David Conrad, Stockard Channing, Danny DeVito (több)Tartalmak(1)
Jerry, a fiatal író és Amanda első látásra egymásba szerettek. Mintha így lett volna elrendelve: már az első beszélgetés alatt végzetes vonzalom alakul ki közöttük, a boldogság kapui nyílnak meg számukra, pedig mint később kiderül, a mindennapi élet Amandával nem is olyan könnyű. Ugyanis a hölgy egy kicsit hisztis, ideges, bulémiás, örökké elkésik és azonnal kiborul, ha Jerry hozzáér, ugyanakkor szinte betegesen hűtlen. Ráadásul Jerrynek még a lány anyját is el kell viselnie. Sőt, ott van még Harvey, Jerry lúzer ügynöke, aki természetesen kivételes karriert ígér a fiúnak. Az egyetlen vigaszt Dobellel, egy idősödő tanárral tett hosszú séták jelentik a fiú számára. Dobel az önvédelem mestere. Tökéletesen paranoiás, akinek mindenről megvan a véleménye: a nőkről, az életről, a művészetről, a pszichológiáról és főleg arról, hogy hogyan kell megmenteni Jerry és Amanda kapcsolatát. (Budapest Film)
(több)Szereplők:
Woody Allen
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Szerelem és halál (1975)
Annie Hall (1977)
Játszd újra Sam! (1972)
Jason Biggs
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Amerikai pite: A találkozó (2012)
Kutyahideg (2006)
Amerikai pite (1999)
Christina Ricci
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Moby: Play - The DVD (2001) (videó összeállítás)
Az Álmosvölgy legendája (1999)
Final Cut: Hölgyeim és uraim (2012) - a. f.
KaDee Strickland
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hatodik érzék (1999)
Amerikai gengszter (2007)
Észvesztő (1999)
Jimmy Fallon
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A Fiúk (2019) (sorozat)
Majdnem híres (2000)
The Concert for New York City (2001) (koncert)
Diana Krall
Kanada
Legjobb filmek:
Csak az a szex (2003)
De-Lovely - Ragyogó évek (2004)
Első látásra (1999)
William Hill
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Gran Torino (2008)
Az ördög ügyvédje (1997)
Mildred Pierce (2011) (sorozat)
David Conrad
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Visszatérés a Paradicsomba (1998)
Ünneprontók ünnepe (2005)
Crazy (2008)
Stockard Channing
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Füst (1995)
Hitler - A Sátán felemelkedése (2003) (Tévéfilm)
Pomádé (1978)
Danny DeVito
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Száll a kakukk fészkére (1975)
Szigorúan bizalmas (1997)
Nagy Hal (2003)
Erica Leerhsen
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Hollywoodi történet (2002)
Káprázatos holdvilág (2014)
Csak az a szex (2003)
Adrian Grenier
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A.I. - Mesterséges értelem (2001)
Az ördög Pradát visel (2006)
Sztárral szemben (1998)
Joseph Lyle Taylor
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
A sötét lovag - Felemelkedés (2012)
A játék ördöge (1998)
Egy sorozatgyilkos nyara (1999)
Greg Orvis
Egyesült Államok
Legjobb filmek:
Minden héten háború (1999)
Az utolsó éjjel (2002)
Csak az a szex (2003)
Wynter Kullman
Legjobb filmek:
A régi környék (2004)
Csak az a szex (2003)
Két hét múlva örökké (2002)