Neujahrskonzert der Wiener Philharmoniker 2016

(koncert)
összes plakát

Streaming (1)

Tartalmak(1)

A Bécsi Filharmonikus Zenekar, Clemens Krauss kezdeményezésére, 1939-ben rendezett először Újévi koncertet. Ekkor még szilveszterkor, s kizárólag ifj. Johann Strauss műveiből. A műsor a későbbiekben a Strauss család további tagjai – az apa és a fivérek –, majd mások műveivel is kiegészült. Az olyan elhagyhatatlan darabok, mint a Kék Duna keringő vagy Radetzky-induló 1945–46-ban került a programba. A zenekart 1979-ig kizárólag osztrák karmesterek vezényelték, 1980-tól, hét alkalommal Lorin Maazel. A következő évben alakult ki a mai gyakorlat: a zenekar világhírű dirigenseket invitál meg a világ egyik legnézettebb komoly zenei koncertjére. Az Újévi hangversenyen – többek mellett – láthattuk már Claudio Abbadót, Carlos Kleibert, Riccardo Mutit vagy Daniel Barenboimot. A Bécsi Filharmonikus Zenekar 2016-ban Mariss Jansons vezényletével köszönti az Újesztendőt. (DunaTV)

(több)