Rendező:
Marie-Castille Mention-SchaarOperatőr:
Myriam VinocourSzereplők:
Ariane Ascaride, Ahmed Dramé, Noémie Merlant, Geneviève Mnich, Stéphane Bak, Lionel Cecilio, Wendy Nieto, Xavier Maly, Naomi Amarger, Amine Lansari (több)Tartalmak(1)
Anne Guegen több, mint egy középiskolai történelemtanár: őt valóban érdeklik a gyerekek és szenvedélyesen szívén viseli a különböző vallási és felekezetű diákjainak a sorsát, akiket empatikus képességeire hagyatkozva nem csak tanítani, hanem az életre nevelni is igyekszik. Annak ellenére, hogy hosszú évek munkájával szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, az idei osztálya még számára is különösen komoly kihívást jelent. Az osztály érdektelensége a tananyag iránt, tiszteletlenségük tanáraik és egymás iránt, arra készteti a tanárnőt, hogy szinte megoldhatatlan feladat elé állítsa a gyerekeket. Benevezi őket egy középiskolai versenyre, amelynek témája: Gyerekek és tinédzserek a náci koncentrációs táborokban. Anne minden akaraterejét és kreativitását beveti, hogy a dolgozat megírásán keresztül felébressze a gyerekek érdeklődését és tenni akarását, hogy felfedezzék magukban a gondolkodni képes, mindenre nyitott fiatalt. Ahogy közeleg a dolgozat leadásának határideje a gyerekek elkezdenek hinni magukban, kinyílnak egymás felé, elmosódnak a vallási és etnikai korlátok közöttük és, noha mindez hétköznapi problémáikra nem feltétlenül hoz megoldást, de megtanulnak együtt dolgozni a közös sikerért és az élethez való hozzáállásuk is alapjaiban változik meg. A film valós eseményeket dolgoz fel. (MTVA)
(több)Szereplők:
Ariane Ascaride
Franciaország
Legjobb filmek:
Brodeuses (2004)
Le Hérisson (2009)
A Kilimandzsáró hava (2011)
Ahmed Dramé
Legjobb filmek:
Alvó sejt (2015)
Noémie Merlant
Franciaország
Legjobb filmek:
Portré a lángoló fiatal lányról (2019)
Un año, una noche (2022)
Tár (2022)
Geneviève Mnich
Franciaország
Legjobb filmek:
L'Allée du roi (1996) (sorozat)
A francia forradalom (1989) (Tévéfilm)
Un dimanche à la campagne (1984)
Stéphane Bak
Legjobb filmek:
A Francia Kiadás (2021)
Elle (2016)
A dzsungel irgalma (2018)
Lionel Cecilio
Legjobb filmek:
Csapó! (2022)
Miss (2020)
Les Tuche 3 (2018)
Wendy Nieto
Legjobb filmek:
Polisse (2011)
La Grande Boucle (2013)
Xavier Maly
Legjobb filmek:
Rumba (1987)
Hosszú jegyesség (2004)
Vigyázat, banditák! (1986)
Amine Lansari
Legjobb filmek:
Nagytudásúak (2013)
Drága egyetlenem (2017)
Gabriel Beaudet
Legjobb filmek:
Fiatal Júlia (2019)
Clara Choï
Legjobb filmek:
Fiatal szeretők (2021)
Chambre 212 (2019)
Le Sel des larmes (2020)