Tartalmak(1)
A szó jelentése: Ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá. A tér- és idősíkok ellentétei: A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket - Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig - a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon. A valós lét értékei: A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe - miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire. Nemcsak arról szól, amit látsz, nemcsak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon... (Intersonic)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
xFaithx | DVD | 2011.04.25 | ||
BigJo | Egyéb | 2011.04.22 | ||
JAR.ka | Egyéb | 2011.04.16 | ||
ipapuchalk | DVD | 2011.04.11 | ||
PinokKio | Blu-ray | 2011.04.10 | ||
Reeeniiik | DVD | 2011.03.27 | ||
kalap | DVD | 2011.03.22 | ||
Radim | DVD | 2011.03.13 | ||
Hrabovo | DVD | 2011.02.20 | ||
mart78 | VCD | 2011.02.20 | ||
noyena | DVD | 2011.02.17 | ||
flp | DVD | 2011.02.17 | ||
caryopterix | DVD | 2011.02.06 | ||
Luque.M | DVD | 2011.02.02 | ||
Mirpa | DVD | 2011.01.31 | ||
Misabarry | Egyéb | 2011.01.19 | ||
habo | Egyéb | 2011.01.16 | ||
cozek | DVD | 2011.01.04 | ||
Gaskin | Egyéb | 2010.12.30 | ||
lumnik | DVD | 2010.12.28 | ||
spagy | DVD | 2010.12.24 | ||
Klarrisa | DVD | 2010.12.20 | ||
frydus | DVD | 2010.12.08 | ||
vlnka | DVD | 2010.12.04 | ||
Dana84 | Blu-ray | 2010.12.04 | ||
Susanita | DVD | 2010.11.22 | ||
charabel | DVD | 2010.11.13 | ||
ernda | DVD | 2010.10.24 | ||
zlattucky | DVD | 2010.10.13 | ||
stanod | DVD | 2010.10.12 | ||
Nons3nse | DVD | 2010.10.12 | ||
paladinos | DVD | 2010.10.09 | ||
SamsonFRSH | VCD | 2010.10.03 | ||
Pedagog | DVD | 2010.09.22 | ||
RadmilS | DVD | 2010.09.09 | ||
Bohemák | DVD | 2010.09.07 | ||
viap | VHS | 2010.09.04 | ||
Mosat | DVD | 2010.09.02 | ||
frutariomare | DVD | 2010.08.28 | ||
Bukin | DVD | 2010.08.26 | ||
džanik | Egyéb | 2010.08.26 | ||
terenc556 | DVD | 2010.08.22 | ||
TDK | DVD | 2010.08.20 | ||
dANIELKaB | DVD | 2010.08.09 | ||
Moucheboume | DVD | 2010.08.08 | ||
matt6 | DVD | 2010.07.29 | ||
gaarq | DVD | 2010.07.20 | ||
Bean102 | Egyéb | 2010.07.07 | ||
ElrondBig | DVD | 2010.07.05 | ||
seers | DVD | 2010.06.24 |