Tartalmak(1)
A szó jelentése: Ősi, szufi szó, mely igen sok nyelvben megtalálható. Jelentése áldás, életesszencia, létértelem, lélek, melyből az evolúciós folyamat elindul. Csupán egy igazi kérdés létezhet: bolygónk és a rajta élő ember kölcsönhatása. A baraka a dolgok legbelső lényegére világít rá. A tér- és idősíkok ellentétei: A film 6 kontinens 24 ország 69 színhelyére kalauzol el bennünket - Japántól Kenyáig, Tanzánián át Kaliforniáig - a Föld lehető legkülönfélébb helyeire csöppenünk. A térbeli és időbeli utazás hatalmas ellentéteket feszít egymásnak, egyszerre borzongat és gyönyörködtet. Egyrészt a fényképszerűen felvonultatott tájak, eltérő emberi kultúrák és vallások ütköznek, másrészt az ősi, tiszta világ és a mai, sérült, túlzsúfolt világ kelt feszültséget e lenyűgözően megjelenített alkotásban. Az emberi civilizáció újfajta megközelítésből kerül nagyító alá, a párbeszéd nélküli ábrázolásmód még inkább érzékelteti, hogy mi, emberek közel sem vagyunk tökéletesek. A már korábban, 1992-ben bemutatott film nagy sikert aratott Magyarországon. A valós lét értékei: A misztikus kaland során a világ szívfájdító szomorúsága kerül előtérbe - miközben rádöbbenünk a valós lét igazi értékeire. Nemcsak arról szól, amit látsz, nemcsak az a fontos, amit értesz; az érzékek viharában találod magad, amint lélegzetelállító hanghatások közepette átsuhansz az egész világon... (Intersonic)
(több)Filmtár
Felhasználó | Formátum | Nyelvek | Hozzáadva | Jegyz. |
---|---|---|---|---|
acs | DVD | 2006.07.18 | ||
jetos | DVD | 2006.07.13 | ||
Canuck | DVD | 2006.07.05 | ||
Had8 | DVD | 2006.06.22 | ||
Nevada | DVD | 2006.06.16 | ||
Silas | Egyéb | 2006.06.16 | ||
DoG(R) | DVD | 2006.05.29 | ||
eKing | DVD | 2006.05.20 | ||
kulasec | DVD | 2006.05.11 | ||
HeyBoy | Egyéb | 2006.05.01 | ||
davidek | DVD | 2006.04.29 | ||
dropx | Egyéb | 2006.04.29 | ||
plpa | Egyéb | 2006.04.19 | ||
d13 | Egyéb | 2006.04.18 | ||
Mitzi | DVD | 2006.04.15 | ||
Valda | DVD | 2006.04.12 | ||
sassu | VHS | 2006.04.08 | ||
Alesor | Egyéb | 2006.04.08 | ||
formelin | DVD | 2006.03.23 | ||
apokar | DVD | 2006.03.15 | ||
AcHeRoN | DVD | 2006.03.04 | ||
pwc | DVD | 2006.02.28 | ||
Kolyas | VHS | 2006.02.17 | ||
Dzarek | DVD | 2006.02.17 | ||
dzej dzej | DVD | 2006.02.11 | ||
Kotě | DVD | 2006.01.30 | ||
ORIN | DVD | 2006.01.25 | ||
Pan Filuta | Egyéb | 2006.01.23 | ||
Sarevok | DVD | 2006.01.22 | ||
Darren | DVD | 2006.01.19 | ||
HandCock | Egyéb | 2006.01.09 | ||
hi_jacker | Egyéb | 2006.01.08 | ||
Viktor77 | DVD | 2006.01.08 | ||
darwin | DVD | 2006.01.08 | ||
kluk z Na | DVD | 2006.01.08 | ||
Dess | Egyéb | 2006.01.08 | ||
Koron | DVD | 2006.01.08 | ||
Kukinho | DVD | 2006.01.08 | ||
Krojcek3 | DVD | 2006.01.08 | ||
starman | DVD | 2006.01.08 | ||
PittStrong | Egyéb | 2006.01.08 | ||
dave75 | DVD | 2006.01.08 | ||
J_Fiu | DVD | 2006.01.08 | ||
Luisa | DVD | 2006.01.08 | ||
igi B. | DVD | 2006.01.08 | ||
de.ardoise | DVD | 2006.01.08 | ||
bigdik | VHS | 2006.01.08 | ||
KuntaKynte | Egyéb | 2006.01.08 | ||
sirtom | DVD | 2006.01.08 | ||
Kubula | Egyéb | 2006.01.08 |